Az elmúlt 24 órában 1374 esettel nőtt az igazolt fertőzöttek száma és 20 állampolgár hunyt el a vírussal összefüggésben. Immár 1174-en szorulnak kórházi kezelésre, 110-en vannak lélegeztetőgépen, ami jelentős és folyamatos emelkedést mutat. Az elhunytak mind 60 év felettiek voltak, akik valamilyen krónikus betegségben szenvedtek.

Nagyon fontos, hogy ne lazuljon a védekezés, továbbra is ki kell tartani a maszkviselés, a távolságtartás és a kézfertőtlenítés mellett, az idősekre, krónikus betegekre pedig különösen vigyázni kell - mondta Müller Cecília az MTI beszámolója szerint.

A járványban eddig elhunytak több mint 50 százalékánál azonosítanak valamilyen szív- és érrendszeri betegséget, valamint számosan szenvedtek daganatos, vagy valamilyen anyagcsere megbetegedésben, például cukorbetegségben. Számukra különösen magas kockázatot jelent a koronavírus, ugyanis sok esetben szorulnak kórházi kezelésre, amelynek során lélegeztetőgépre is kell kerülniük.

Nagyon fontos, hogy a koronavírusból otthon gyógyulók ismételten jelezzenek háziorvosuknak, amennyiben romlik egészségi állapotuk, például nehéz légzést, magas lázat tapasztalnak. Súlyosabb tünetek esetén mindenképpen igénybe kell venni a kórházi kezelést, mert az úgynevezett középsúlyos állapot nagyon gyorsan változhat, és akkor már intenzív terápiára van szükség - mondta a tisztifőorvos.

A PCR-tesztek száma folyamatosan nő, és továbbra is bővítik a kapacitásokat, így a tesztelést mindenkin elvégzik, akinek arra szüksége van.

A szociális otthonokat viszonylag jól körülhatároltan tudják védeni, ugyanakkor teljesen hermetikusan nem tudják lezárni az intézményeket, amelyek közül jelenleg 45 helyen jelent meg a koronavírus. A tisztifőorvos szerint azonban az otthonok nem váltak gócpontokká, a gondozottak mindössze 10 százaléka, az ápolóknak pedig kevesebb mint 5 százaléka érintett, a 130 kórházban kezelt betegből pedig senki nincs lélegeztetőgépen.

Müller Cecília az időseket is nyomatékosan arra kérte, hogy vigyázzanak egymásra, kerüljék a zsúfolt helyeket és akár külterületen is viseljenek maszkot. Emellett fontos, hogy az idősek folyamatosan konzultáljanak orvosaikkal meglévő betegségeik karbantartása érdekében, és vitaminbevétellel erősítsék immunrendszerüket.

A tiszaújvárosi építkezésen kialakult gócpontról szólva elmondta, változatlanul három nagy csoportban izolálták az érintetteket.

Dinamikus, órára pontos adatszolgáltatást várnak a kórházaktól, hiszen nagyon fontos tudniuk az intézmények leterheltségét, kapacitását. Továbbra is az a cél, hogy a kórházakban mindig legalább kétheti védőfelszerelés álljon rendelkezésre - tette hozzá az országos tisztifőorvos.