Megérkezett a második hullám, de a magyar egészségügy felkészült, ezért a védekezés más lesz, mint tavasszal, amikor időt kellett nyerni az egészségügy felkészítésére - jelentette ki a magyar kormányfő péntek reggel a Kossuth Rádióban.

Szavai szerint a Korányi kórházból érkezett a stúdióba, ahol személyesen győződött meg arról, hogy van elegendő lélegeztetőgép és van elég ember is. Tapasztalata szerint az orvosok látják, hogyan gyorsul az ellátásra szorulók száma, és látják azt is, hol lesz az ő kapacitásuknak a vége.

Van egy lépcsőzetes haditerv, ezért ha egy kórháznak elfogy a kapacitása, akkor "jön a következő", ha pedig az emberek fogynak el, jön a vezénylés - a kormányzat ugyanis kidolgozott egy vezénylési tervet erre az esetre is. Állítása szerint 10 ezer olyan ágyunk van, ahol el tudnánk látni koronavírus-beteget, de van még két tízezres kontingens is - írta a HVG.hu.

Nem lesz jó hangulatú az ősz, mert ez az időszak a koronavírus elleni védekezésről fog szólni, arra kérek mindenkit, készüljön fel erre lelkileg - mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök külön kérte a fiatalokat, hogy vegyék komolyan a járványt, mert az ő segítségük, felelősségük nélkül nem tud a társadalom az idősebbekre vigyázni - írta az Index. "Az idősekkel szemben a vírus esélye jó." Orbán már biztosra veszi, hogy a napi új megbetegedések száma meg fogja haladni az ezret.

Az eszközöket a kormány megrendelte, október 1-től lesz elegendő hőmérő az iskolákban. Azt kell szabályozni, hogy a szülők ne menjenek be az iskolákba. A hőmérőzés az iskolában történik majd, az alsó tagozatos szülők pedig bekísérhetik a gyerekeket az aulába.

Amíg nincs vakcina, védekezés van


- jelentette ki a politikus.

Szombat reggel dönt a gazdasági operatív törzs a hiteltörlesztési moratórium jövőjéről. Több javaslatot megtárgyalt a kormány, döntés holnap reggel lesz - tette hozzá a kormányfő.

A kormányfő arról is beszélt hogy látja a gazdaságban a bajokat, de látja a lehetőségeket is. Bármilyen meglepő, arra kell felkészülnünk, hogy ismét munkaerőhiány lesz Magyarországon, gyorsabban fog növekedni a gazdaság, mint amennyi munkaerőnk van - mondta Orbán. A kormányfő várakozása szerint 2021-ben a belföldi turizmus száguldani, de a külföldiekre épülő budapesti turizmus szenvedni fog.