Szlávik János: 2021 előtt egyik vakcina sem juthat engedélyhez

Tudomásul kell venni, hogy a koronavírusra még nincs védőoltás, ezért a járvány ellen csak távolságtartással, maszkviseléssel és fertőtlenítéssel lehet védekezni - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa az InfoRádiónak.
Domokos László, 2020. augusztus 17. hétfő, 13:21
Fotó: Getty Images

Figyelemre méltó, hogy az utóbbi napokban a hazai esetszámok 30-40-50 körülire emelkedtek, de a környező országok számait nézve Magyarországon még mindig jobb helyzetben van, mint sok környékbeli ország - állapította meg Szlávik János, a  Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa az InfoRádióban.

A szakember szerint a különböző hullámgörbék vizsgálata helyett a napi esetszámokat érdemes figyelni, és az alapján beavatkozni, illetve a becsléshez jó alapot adhat a szennyvíz vizsgálata, amikor a koronavírus genetikai örökítőanyagának a jelenlétét határozzák meg. Ha ez emelkedik, akkor egy-két hét múlva elkezdődik az esetszám szaporodása. Budapesten és Miskolcon már növekedést tapasztaltak, ezért ezeken a helyeken várható, hogy esetszám-emelkedés jön a következő hetekben - tette hozzá Szlávik.

A vírus terjedéséhez hozzájárul, hogy a nyári melegben az emberek sokkal nehezebben viselik a korlátozásokat, kevesebb helyen használnak maszkot vagy nem tartják az előírt távolságot. Az új megbetegedések közül egyre több eset származik külföldről, és az új, helyi gócpontok mögött gyakran áll rendezvény, családi összejövetel, esküvő, ahol egy helyen sok ember van összezárva, és nem használnak maszkot.

Amíg nincs oltás, addig csak a maszk, a távolságtartás és a fertőtlenítés a védekezés módszere

- mondta az infektológus.

Szlávik szerint egyetlen vakcinakezdemény sem juthat 2021 eleje előtt engedélyhez. Az eddig tesztelt mintegy hatvan oltás hatásmechanizmusa eltérő, de szinte valamennyi nagyon biztonságos, és mindegyik valamilyen immunválaszt vált ki, de nem lehet anélkül forgalomba hozni, ne próbálták volna ki járványos körülmények között is. Így most olyan országokban kell járványos körülmények között tesztelni őket, ahol dúl a megbetegedés, mert ott gyorsabban és biztosabban lehet kimutatni, hogy az oltás valóban hatékony-e.

És akkor még mindig nem tudjuk, hogy mit ad majd a védőoltást: nem fertőződik meg az ember, vagy a betegség súlyosságát csökkenti, esetleg a halálozást szünteti meg, mint például az influenza esetében. Ehhez idő kell, és ezt nem szabad megspórolni. Meg kell várni a vizsgálatok végét ahhoz, hogy a világ hatékony és biztonságos védőoltáshoz jusson - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa.

HOZZÁSZÓLÁSOK