Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Véleménye szerint ugyanis a kormányzati csomag túl későn jött, túl kicsi, és nem jó a szerkezete. A kabinet félreértelmezi a helyzetet: azt gondolják, hogy egyszerűen majd újraindítják a gazdaságot. Pedig olyan most a helyzet, mint amikor egy súlyosan beteg ember nem kap levegőt: ha nem kerül gyorsan lélegeztetőgépre, akkor később már hiába.

Szűk körű a csomag, kicsi a támogatás és éppen azokon a vállalkozásokon nem segít, akiken kellene, mert éppen leállnak. Keynes óta, vagyis a nagy gazdasági válság óta tudjuk: amikor a magánszektor hirtelen összezsugorodik, akkor az állami szférának kell a helyére lépnie, különben halálspirálba kerülünk. A munkaalapú társadalom ebben a helyzetben nem működik. Ez egy gazdaságfilozófiai tévedés - jelentette ki Zsiday Viktor befektetési elemző a 444.hu-nak adott interjúban.

Eközben a legtöbb állam most azzal próbálkozik, hogy 100 vállalkozásból 98-at életben tartson a korlátozások végéig. Ha azonban náluk mondjuk csak 80 marad életben, mert nem kap segítséget, annak az lesz az eredménye, hogy tartósan csökken a GDP, a foglalkoztatás, a magyarok jövedelme, és irgalmatlan munkanélküliség lesz.

Orbán Viktor kormányfő kitartóan ragaszkodik ahhoz hogy nem szabad nagy költségvetési hiányt csinálni. Gyurcsány is belebukott a nagy költekezésbe, nem szabad külső erőktől függeni, ezért alacsonyan kell tartani a hiányt. Ebben a helyzetben viszont ez sem fog menni - véli a befektetési szakértő. A 2,7 százalékos GDP-arányos hiány önmagában is irreális: ha nem csinál semmit az állam, akkor magától is 3-5 százalékra ugorhat a deficit, de közben szükség is van állami intézkedésekre. Véleménye szerint idén minden országnak 5-10 százalék lesz a költségvetési GDP-arányos hiánya, sőt lesz 10 százalék felett is, de ez nem baj: minden háborús helyzetben ez van. Ilyenkor az államnak túl kell költekeznie, különben meghal a gazdaság.

A magyar kormány a thacherizmus foglya marad?

Miközben a magyar gazdaságpolitika elvileg unortodox, ehhez képest most kifejezetten ortodox válságkezelést próbál csinálni, ami ráadásul matematikailag nem jön ki. Eközben világszerte tabudöngető hangulat: eljött a modern monetáris elmélet ideje. Eszerint azon országokban, amelyeknek van saját jegybankja és saját devizában vannak eladósodva, a kormány költekezésének gyakorlatilag semmi nem szab határt. Az elmélet szerint mindez még inflációt sem okoz mindaddig, amíg a kapacitáskihasználtság alacsony, és ha a kormány időben visszavonja a stimulust, akkor tartós inflációs károk sem lesznek belőle. Ez utóbbi elképzelés azonban erősen kérdéses - tette hozzá Zsiday.

Önmagában a forintárfolyam nem annyira fontos: nem nagyon vagyunk eladósodva devizában. A veszélyt azt jelenti, ha gyorsan elkezd gyengülni az árfolyam, akkor a lakosság is megijedhet, és megindulhat a tőkemenekítés - ezt már nagyon nehéz volna kezelni. Ha pedig valóban az van az árfolyamgyengülés mögött, hogy megingott a nemzetközi bizalom azzal kapcsolatban, mennyire demokratikus rendszerben tervezi a magyar kormány az ország jövőjét, azt nem lehet MNB-kamatemelésekkel tartósan kezelni. Ha ez nagyon nagy bajt okoz, akkor szerintem Orbán Viktor meg fog hátrálni. Ha elmegy a falig, és látja, hogy az valóban fal, akkor megfordul - véli Zsiday Viktor.