Zűrzavar az iskolákban, megbízhatatlan a tesztelés

Az iskolákban folyó tesztelések több szempontból sem hoznak megbízható eredményt, egyrészt sokan nem vesznek rész bennük, másrészt a tesz módszere nem igazán hatékony.
Komócsin Sándor, 2020. december 2. szerda, 09:04
Fotó: Getty Images

Továbbra sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az iskolák ne lennének a koronavírus-járvány gócpontjai - idézte a Népszava a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnökét, Totyik Tamást, miután az operatív törzs kedden ismertette a pedagógusok múlt heti, országos tesztelésének eredményeit. Az érdekvédő szerint noha a pozitív tesztek aránya első pillantásra alacsonynak tűnhet, a több mint háromezer - jellemzően tünetmentes - fertőzött bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozó kiszűrése nem jelentéktelen.

Az önkéntes tesztelésnek a bölcsődékben vettették alá magukat a legnagyobb arányban a dolgozók, a részvétel 79 százalékos volt, ami 11 113 embert jelent - közülük 195-en lettek pozitívak, ami a résztvevők 1,9 százaléka. Az óvodákban 34 964-en (74 százalék) teszteltették magukat: 2,3 százalékuk, azaz  811 ember volt fertőzött. Az általános iskolákban 95 102 (73 százalék) pedagógust és iskolai dolgozótól vettek mintát, a pozitív esetek száma 2170 volt, ami szintén 2,3 százalékos pozitivitási arány. A legalacsonyabb részvétel (64 százalék) a szakképző intézményekben volt, igaz, ezekben az iskolákban már hetek óta digitális munkarend van, s csak a gyakorlati képzésben résztvevő oktatók járnak be. Itt 5653 dolgozót teszteltek, közülük 146-an (2,6 százalék) voltak koronavírusosak.

A PSZ alelnöke szerint az oktatási intézményekben ezeknél jóval magasabbak lehetnek a fertőzöttségi arányok, hiszen sokan nem vállalták a szűrést, ráadásul nincsenek nyilvános adatok arról, mennyi olyan pedagógus és más dolgozó van, aki már a tesztelés időpontjában is karanténban volt. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a gyorstesztek a negatív eredmények tekintetében csak 50-60 százalékban megbízhatóak. Mindemellett a diákokat egyáltalán nem tesztelik.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rigolya, 2020.12.02 11:19

@teleobjektiv: Talán mert már eleget beszélt arról, hogy:
- káslercsicska által bejelentett 100%-os táppénzhez roppant nehéz hozzájutni
- szeptember közepe óta nincs kontaktkutatás és igazi tesztelés a közoktatásban
- xar az új NAT
- nyáron semmit nem tett a gerinctelen fidesznyik orbánia a digitális oktatásért
- xar a Kréta Digitális Kollaborációs Tere... (micsoda név?!)
- pazarlás a bejárati hőmérsékletmérés
- nem tehet az intézményvezető meg mindent az intézménye vírusmentességéért

Különben szept-nov. között mennyien is fertőződtek mindezért?!

Senkinek fogalma nincs!

o1g
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Hamupipoke, 2020.12.02 11:12

Valamiben érdekelt lehet a PSZ alelnöke , talán, érdekelt gyerek intézmények bezárásában?! Ez a eset jól jellemezheti egyébként az országos képet is. jó lenne elgondolkodnunk miért teszünk tönkre a gazdaságunkat és az embereink életét! Szomorú az egész.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

teleobjektiv, 2020.12.02 09:23

Penetráns funkciózavarra utal, ha egy szakszervezet folyton zavarokat kelt (miért is?) veszélyhelyzet és főként világjárvány idején. Egyáltalán, mi köze ehhez egy szakszervezetnek? Miért nem arról beszél, hogy milyen példakép a pedagógusok negyede, akik nem vállalták, hogy orvváladékot vegyenek tőlük (nem injekcióról van szó). Viszont veszélyeztetik a tanulóikat, azok szüleit, a saját munkatársaikat. Lehet egyáltalán tanár az, aki ekkora aljasságra képes??? Több ezer pedagógusról derült ki, hogy fertőző személy!!!!, anélkül, hogy tudta volna. Jó volna, ha az efféle szakszervi Lenin-fiúk ilyenkor kicsit háttérbe vonulnának és elgondolkodnának.
Nem gondoltam volna, hogy ennyi alkalmatlan nevelő létezik ma Magyarországon.
Mire nevelik ők a gyermekeket? Maradj fertőző, hadd haljanak a szüleid és nagyszüleid?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html