A nyugdíjasok vásárlási sávjának eltörlésére hajlik már a kormány

Az idősek vásárlási sávjának felfüggesztését kérik a kereskedelmi szervezetek, a kormány az Orbán Viktor miniszterelnök által alapított, és vezetett Idősügyi Tanács válaszát várja a kormány, hogy engedjen a kérésnek.
Szabó Dániel, 2020. december 10. csütörtök, 10:19
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

"A hazai kereskedelmi vállalkozások szakmai, érdekképviseleti szervezetei a 65 év felettiek számára fenntartott vásárlási idősáv átmeneti szüneteltetését szorgalmazzák az adventi időszakra. Érvelésük szerint ezzel enyhíthető lenne az ünnepek előtt jellemző zsúfoltság az üzletekben, ami a legnagyobb forgalmú hetekben segítheti a járvány terjedésével szembeni védekezést. A kormány az ügyben kikéri az intézkedést kezdeményező Idősügyi Tanács állásfoglalását" - írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A járvány lassítását és az idősek védelmét szolgáló lépésként 2020. november 24-étől minden hétköznapon 9 és 11, hétvégén pedig 8 és 10 óra között csak 65 év felettiek léphetnek be az élelmiszerüzletekbe, drogériák és gyógyszertárakba. Azonban a kiskereskedelmi szakszervezetek azzal érvelnek, hogy ez szűkíti a 65 évnél fiatalabbak vásárlási lehetőségeit, emiatt nagyobb a zsúfoltság - főleg hétvégén - az üzletekben az idősávon kívül. Veszélyesnek tartják ezt a vásárlók és az eladók, dolgozók egészsége miatt is, hisz nagyobb tömegben jobban terjedhet a járvány. Az érdekképviseletek az üzletláncokat már kérték is, hogy december 24-én egyáltalán ne nyissanak ki, mert a rövidített nyitvatartás hatalmas torlódásokkal járna.

Az ITM elfogadta az érvelést, és konzultációt kezdett, mert valóban a karácsonyi időszak a bevásárlások legintenzívebb néhány hete a magyar családok számára, ilyenkor kiemelkedő az üzletek látogatottsága. A kereskedelemi szervezetek úgy vélik, az idősek vásárlási sávjának ideiglenes feloldásával elkerülhető, mérsékelhető a védekezést megnehezítő szintű zsúfoltság a boltokban, áruházakban. A javaslat szerint a családok könnyebben, gyorsabban, rugalmasabban intézhetik így a bevásárlásokat, a kevesebb sorban állás nagyobb biztonságot is jelent a járványhelyzetben.

"A leginkább veszélyeztetett 65 év felettieknek vásárlásaikat mindenképpen érdemes családi, közösségi segítségre, vagy az egyre szélesebb körben rendelkezésre álló online lehetőségekre támaszkodva megoldaniuk" - írják a közleményben.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Tamtam, 2020.12.10 16:09

Bocsánat, idősek vásárlási sávja a hét minden napjára vonatkozikö
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sulykaponka, 2020.12.10 14:19

@oligomer: az Idősek Tanácsa egy gittegylet, amit a kormány működtet.

3. A Tanács
a) elnöke a miniszterelnök, akit akadályoztatása esetén a Tanács alelnöke helyettesít,
b) alelnöke az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára,
:-)
:-)
:-)
c) tagjait - tizenkét főt - a miniszterelnök kéri fel
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

oligomer, 2020.12.10 13:54

"Novák: a vásárlási idősáv bevezetését javasolta az Idősek Tanácsa."
" a javaslat szerint az idősek vásárlási idősávja háromról egy-két órára csökkenne, valamint - a generációk közötti feszültség csökkentése érdekében - csak hétköznapokon és olyan időpontban lenne, amikor amúgy is kicsi a boltok forgalma.
Fontos az is, hogy az idősek a nekik fenntartott időn kívül is, bármikor szabadon vásárolhassanak "
A kormány csak elfogadta az idősek kérését.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Tamtam, 2020.12.10 13:22

Ha ezen a napi 2 órán -heti 5 napon - múlik a kereskedelem nyeresége, legyen. Mindig a leggyengébb láncszem a legjobb stratégia.:)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2020.12.10 11:58

Mivel az idősek nincsenek korlátozva ezért járványügyi szempontból ennek semmi értelme, csak arra jó, hogy a 65 év alattiakat szívassa és mindenekelőtt a kereskedőket.....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html