Bár a gyermekek döntő többsége otthonról tanul, vannak kivételek, hiszen nem minden szülő tud otthonról dolgozni. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) adatai szerint az iskolákban 300-500 fő a gyermekmegőrzésben részt vevők létszáma, az óvodákban pedig minimum háromezer, de olykor több mint ötezren is igénybe veszik ezt a lehetőséget - írta a napilap.

A létszám naponta változik, ám mivel a teljes állományhoz képest elenyésző a bejárók aránya - több mint egymillió iskolás és mintegy 330 ezer óvodás van összesen a rendszerben -, ezért a tárca nem vizsgálja, hogy a szülők milyen indokkal kérik a gyermekük megőrzését.

Aki nem tudja megoldani az otthoni felügyeletet, az a Klebelsberg Központ honlapján találja meg, hogy az egyes tankerületekben melyik iskola biztosít ügyeletet.