Lehet választani: 1-2 hónap komoly válság, majd vége, vagy elhúzzuk az egészet, akár sok millió halottal

Mind az európai, mind az amerikai politikusok alkalmatlanok a helyzet kezelésére - állapította meg Zsiday Viktor befektetési szakember.
Domokos László, 2020. március 13. péntek, 10:51
Fotó: AFP

Miközben a kínai példa bebizonyította, hogy extrém karanténnal (se iskola, se munka, mindenki marad otthon, még boltba is csak hetente kétszer, ha nagyon muszáj, határok teljesen lezárva) a terjedés teljesen megállítható, Angela Merkel német kancellár azt mondja, hogy a lakosság 60-80 százaléka el fogja kapni a koronavírust.

Az alapján, amit csinálnak, ez tényleg így van - de nem kellene, hogy így legyen.

Ezek a politikusok egyszerűen félnek keményet lépni, és bezárni az összes gyárat, munkahelyet, mindent

- írta blogján a közgazdász.

Szavai szerint félnek, hogy mi lesz, ha három napig nem gördül le Audi a futószalagról vagy katonák állnak a határon. És ebbéli félelmük ahhoz vezet, hogy nem állítják meg a járványt, ami így sokkal nagyobb kárt okoz mind emberéletben, mind gazdaságilag, mintha egy-két hónapig megtennék azt, ami valóban szükséges.

Félszüzek nincsenek, és félkarantén sem. Lehet bohóckodni azzal, hogy a misén kevesebben legyenek, meg 99 ember legyen csak a moziban, és hogy a gyerekek úgysem kapják el, tehát nyugodtan nyitva maradhat az iskola, de ez csak pótcselekvés, színház, alibizés. Máshol bezárják az iskolát, de a munkahelyekre mindenki bejár. Ugyanaz - tette hozzá Zsiday.

Nem vagyok epidemiológus, nem én találtam ki, csak látszik, hogy Kínában mit értek el. Sőt az elején nem hittem el, hogy ez megvalósítható. Pedig látszik, hogy de - ha van rá szándék, és akarat.

Lehet választani: egy-két hónap komoly válság, majd vége, vagy elhúzzuk az egészet hosszú hónapokra, akár sok millió halottal. Úgy tűnik, az európai és amerikai politikusok képtelenek felnőni a feladathoz, úgy hiszik megállítani a koronavírust, mint Chamberlain Hitlert, miközben összeurópai fellépésre, és a legteljesebb karanténra lenne szükség. Szégyelljék magukat - fogalmazott a befektetési szakember.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

znojmo, 2020.03.15 16:26

@halacska40:
Nem hiszek senkinek aki a veszélyről papol!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix7, 2020.03.15 16:15

@Borisz1106:
"Pont ők akik lazán kibírnak egy 3-4%-os GDP visszaesést az idei évre!"

Lehet, hogy lesz az 10+ %-is!
Szélsőséges esetben akár 20+ !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix7, 2020.03.15 13:30

A büdös kínaiak vajon megtérítik majd az általuk okozott károkat?
Ez már nem az első járvány ami tőlük indult!
Az ottani borzalmas közegészségügy és a minden csúszúmászót, bogarat, kibaxott denevért megevő retkes fajtájuk végre tanulhatna az ügyből!
Én elvárnám, hogy a nemzetek rákényszerítsék Kínára a qurva dögök evésének tilalmát, amíg el nem indul egy még pusztítóbb járvány!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

halacska40, 2020.03.15 12:14

@znojmo: Lehet,hogy nem lesz liszthiány. Attól függ,hogy lesz-e kamionstop,különböző üzletek,kamionsofőrök,bolti eladók vesztegzár alá helyezése. Én nem szeretem a sokismeretlenes egyenleteket. Tele a raktár. Mindenből van annyi,amennyi bármely helyzetben elfogy. Szeretek felkészülni A-B-C variációkra. Te meg feleslegesen rizikózol.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

halacska40, 2020.03.15 11:57

@znojmo: I Igazad van. Nem őrölve tartották 1 évig a lisztet,hanem időszakonként jártak a molnárhoz. Viszont,ha megfelelők a körülmények az őrölt zacskós liszt simán eltartható 5-6 hónapig. Nálam a liszt lejárata júl-aug.. Addíg elfogy.:)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html