Szigorítást szeretne a magyar boltokban az egyik szakszervezet

A kereskedelmi dolgozók egyik szakszervezete nem mondja ki ugyan, de a tavasszal megismert nyugdíjasidősáv visszaállítását várja a kormánytól, amelyet a sajtón keresztül meg is üzentek.
Komócsin Sándor, 2020. október 23. péntek, 09:49
Fotó: Napi.hu

A járványügyi védekezés szabályainak további szigorítását szorgalmazzák az üzletekben, áruházakban, plázákban dolgozók, mivel az országos fertőzöttség terjedésével meredeken megugrottak a napi tömeges fogyasztásban helytálló munkavállalókat fenyegető kockázati tényezők - mondta a Magyar Nemzetnek Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

Az érdekvédők a tavaszi korlátozások alapján úgy érzik, hogy  az első hullám legmagasabb esetszámait már meghaladó mostani járványban kritikus a bolti helyzet. A vásárlókkal műszakonként többször vagy folyamatosan közvetlen kapcsolatba kerülő munkavállalók a korábbi intézkedések mellett nagyobb biztonságban érezték magukat.

A napilap szerint hetek óta megfigyelhető, hogy az idősebbek inkább a délelőtti órákat választják a nyugodt vásárlásra. Eközben a kereskedelmi dolgozók munkájára az év végi ünnepi bevásárlási szezonban még nagyobb szükség lesz, noha sokan közülük már most hajszoltak, elfogytak a szabadságaik és folyamatos nyomást jelent számukra, hogy egész nap maszkban vannak, mégis, nagyobb a megbetegedésük esélye az átlagosnál.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2020.10.24 10:14

A fidesz seggétől sz@ros szakszervezeti nyelv miért nem arról regél, hogy mi lett az Orbán által ellopott szabadságokkal?
Mert a szakszerv állítólag perelt, hogy visszakapjuk az ellopott szabit, de elkussoltak.
----
A kereskedőket is úgy lehet védeni, ha több pénztáros gyorsabban kiszórja a vásárlókta, akik akár fél órát is hosszú sorban állnak, mert a qrva boltvezér nem akar még 2 főt megfizetni boltonként.
Több pénztárost, hamarabb lesz üres az üzlet.
"az idősebbek inkább a délelőtti órákat választják a nyugodt vásárlásra"
Tehát a nyuggereknek maradjon a nyugodt idősáv, a melósokkal meg kiakartok b@szni? Rohadékok.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MaTar, 2020.10.24 09:00

Sikerült az egyik értelmetlen szabályozást kiválasztani. Persze, ha már szakszervezet, akkor legyen követelése. Azt nem lehetne követelni, hogy háromnál több sorban álló esetén azonnal nyisson egy másik pénztár is. Esetleg pénztárszor háromnál több vásárlót egyszerre be se engedjenek? Az értelmetlen szabályok ellehetetlenítik az értelmeseket is. Ideje volna minden területen megtanulni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html