A február 5-én, szombaton érkezett első, 40 800 adagot tartalmazó szállítmányt követően újabb, 45 600 adagot tartalmazó AstraZeneca vakcina jött hazánkba, így összesen már több mint 43 ezer ember, egy közepes magyar város (pl. Dunaújváros vagy Hódmezővásárhely) teljes lakossága oltható ezzel a vakcinával a fejlesztő közleménye szerint.

A magyar hatóságok döntése értelmében az AstraZeneca vakcinával első körben a szív- és érrendszeri, tüdő-, és vesebeteg, a magas vérnyomásban szenvedő, a daganatos és a transzplantált 60 év alattiakat oltják be.

Az első eredmények szerint az AstraZeneca vakcina akár 67 százalékkal képes csökkenteni a vírus továbbadását is. Az oltóanyagot a szokványos betegellátási körülmények között is be lehet adni: normál hűtött körülmények (2-8 °C) között lehet tárolni, szállítani és kezelni a gyártást követően legalább 6 hónapon keresztül.

Az Egyesült Királyságban folytatott klinikai vizsgálat részeredményei szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca által fejlesztett koronavírus vakcina hatékonysága 75 százalék az új, Európában terjedő brit típusú koronavírus variáns (SARS-CoV-2 B.1.1.7) által okozott betegséggel szemben.

A The Lancet című tekintélyes folyóiratban február 5-én megjelent eredmények 120 eset feldolgozása alapján születtek, melyeknek közel 1/3-át az új variáns okozta. A hatékonyság hasonló volt mind az eredeti, mind az új mutáns törzs esetén.

A vakcinával kapcsolatos további adatokat, így például a dél-afrikai koronavírus-variáns (501Y.V2 vírusváltozat) elleni hatékonyságáról, továbbra is gyűjtik a folyamatban levő klinikai vizsgálatokban.

A közlemény szerint az AstraZeneca továbbra is együttműködik a kormányzatokkal és a nemzetközi szervezetekkel, hogy a világjárvány idején önköltségi áron, mindenki számára hozzáférhető oltóanyagot juttasson el az emberekhez.