Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Baranya megyében jól halad az oltás a háziorvosoknál és az oltópontokon is, eddig sehol nem jelentkeztek mellékhatások. Több helyen már befejezték az idősek beoltását, 6 oltóponton pedig naponta 600-700 embert oltanak be.

Sebestyén Andor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának elnöke elmondta, az idősek láthatóan együttműködőek, óriási aktivitással vesznek részt az oltóprogramban. Még a 100 év körüli korosztályból is jönnek az oltópontokra.

A budapesti Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban hétvégén csaknem 300 embert oltanak be, volt már köztük 100 évesnél idősebb is, de ahogy másoknál, úgy nála sem tapasztaltak mellékhatásokat.

Zökkenőmentesen halad az idősek beoltása a koronavírus elleni vakcinával Miskolcon és Székesfehérváron is.

Szabó Miklós, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház oltópontjának vezetője az MTI szerint kifejtette: az egészségügyi dolgozók 2. körös oltása mellett már zajlik az időseké is, közülük vasárnap estig várhatóan mintegy 1200-an kaphatják meg a vakcinát.

Az oltáshoz kapcsolódó adminisztratív feladatokról szólva a szakember közölte, a háziorvos egy listából választja ki a beoltandókat, és jelzi a központ számára, hogy mire kell velük kapcsolatban odafigyelni. Ez alapján dől el, ki kaphat vakcinát.
Maga az oltás flottul halad, aki időpontra érkezik, fél órán belül távozhat.

A miskolci központi kórházban a Pfizer-BioNtech vakcinát használták, ennek előre jelzett mellékhatása a szúrás helyén duzzanat, bőrpír, esetleg enyhe fájdalom az alkarban, továbbá hőemelkedés, levertség, esetleg láz. Az intézményben eddig összesen 13 ezer oltást adtak be - mondta az oltópont vezetője.

Reiber István, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Covid elleni védekezést irányító főkoordinátora szerint   náluk is zökkenőmentesen halad az idősek beoltása. Eddig sem egészségügyi, sem egyéb szervezési probléma nem volt.
Az előjegyzési listáknak megfelelően érkeznek a vakcinára várók és folyamatosan, tumultus nélkül zajlik az oltás. Egyszerre 6-10 ember vár az oltóközpontban. Az idősek a beoltás és rövid megfigyelés után az oltási igazolvánnyal hazatérhetnek.

A székesfehérvári oktatókórházban eddig összesen több mint tízezer embert oltottak be, nagy részük egészségügyi dolgozó, de csütörtök óta megkapta itt a vakcinát több mint ezer idős ember is.