Az ITM már a koronavírus-járvány első hulláma idején több mint 20 fejlesztési programot indított el a védekezés hatékonyságának biztosítására. A 2020 áprilisában rendelkezésre álló, előzetes klinikai adatok alapján, a Természettudományi Kutatóközpont (TTK) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vezetésével kezdődött meg a széles spektrumú japán antivirális gyógyszer, a favipiravir magyarországi fejlesztése.

Az elmúlt félévben Japánban végzett, tudományosan megalapozott klinikai vizsgálat nemrégiben nyilvánosságra hozott adatai szerint a favipiravir hatóanyag-tartalmú Avigan tabletta a kezdődő tüdőgyulladással kezelt, középsúlyos állapotú koronavírusos betegekben megakadályozta a vírus szaporodását és 12 nap alatt enyhítette az olyan klinikai tüneteket, mint például a láz vagy a légzészavar.

Ezzel a korábban engedélyezett remdesivirrel együtt már két antivirális gyógyszer hatékonyságát igazolták a Covid-19 fertőzés ellen - erősítette meg Keserű György Miklós akadémikus (TTK), a favipiravir fejlesztését végző konzorcium vezetője. Egyben emlékeztetett arra, hogy a favipiravir szájon át szedhető gyógyszer, amely így hozzájárulhat az egészségügyi ellátórendszer terhelésének csökkentéséhez - áll az ITM lapunknak küldött közleményében.

Az Avigan sikeresen akadályozta meg a betegek állapotának romlását és ezzel sokuknál elkerülhetővé vált az intenzív terápiás kezelés - emelte ki Kovács L. Gábor akadémikus (PTE), a favipiravir hazai klinikai vizsgálatait végző HECRIN Konzorcium vezetője.

A konzorcium megszerezte az Avigan magyarországi klinikai vizsgálatához szükséges engedélyeket, így az orvostudományi egyetemek klinikáin, valamint az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben megkezdődhet a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a japán kormány által biztosított gyógyszer felhasználása. Ezáltal a magyar betegek már bizonyítottan hatékony vírusellenes kezelést kaphatnak - hangsúlyozza az ITM közleménye.