A járványhelyzetben a higiéniai előírások betartása alapvető lehet ahhoz, hogy valaki egészséges maradjon. Ide tartozik a mosás is, az egyik legelismertett amerikai fogyasztóvédelmi magazin, a Consumer Reports összeállításában szakértők hívták fel a legfontosabb teendőkre a figyelmet.

Meddig?

A mosás egy viszonylag egyszerű feladatnak tűnik, de a koronavírus-járvány alatt kiemelt szerep jut ennek is, főleg, ha valaki bizonyítottan fertőzött beteggel vagy a veszélyeztetettebb csoportokba tartozóval él együtt. Bár a szakértők még nem tudják pontosan, mennyi ideig marad fertőzőképes az új koronavírus a ruhákon és más szöveteken,

Jaimie Meyer, Yale School of Medicine fertőző betegségekkel foglalkozó speciálistája szerint egyes korai kutatások arra jutottak, hogy kartonon legfeljebb 24 óráig, fém- és műanyagfelületeken akár 72 óráig is életben maradhat. Hazaérkezés után ezért ajánlatos rögtön levenni azt a ruhát, amit az utcán is hordott valaki.


Együtt? Külön? Milyen hőfokon?

Ha valaki olyanra mos, aki valószínűleg beteg, akkor érdemes a ruháit úgy kezelni, mintha azok fertőzöttek lennének és a mosásig külön helyen tartani egy olyan zacskóban vagy zsákban, amit utána ki lehet dobni vagy mosni. Az amerikai Centers for Disease Control and Prevention (CDC) azt javasolja, hogy beteg ember ruháit, főleg, ha azok testnedvekkel is érintkeztek, eldobható gumikesztyűvel fogják meg, kesztyű híján pedig a mosás után azonnal mossanak kezet. A koszos ruhákat ne rázzák, amíg elviszik a mosógépig, mert így a levegőbe kerülhet a vírus. Jaimie Meyer szerint azonban annak semmi akadálya nincs, hogy a beteg ruháit együtt mossák a háztartás egészséges tagjainak ruháival.

A ruhákat a szövet típusának megfelelő lehető legmagasabb fokon érdemes mosni és fontos teljesen megszárítani azokat. Don Schaffner, a Rutgers University mikrobiológusa szerint ugyan még nem tudni pontosan, hogy milyen hőfok inaktiválja a vírust, mosószer, a melegvíz, valamint az öblítési és centrifugálási ciklusok kombinációja kimossa a mikrobákat a ruhákból. A szárítógép használata a teregetésnél eggyel jobb választás, mivel a száraz szövetek kevésbé jó táptalajok a vírusoknak mint a nedvesek. Mosás után természetesen fontos lépés a gyakran használt - például a gép ajtajának, a nyomógomboknak - részek fertőtlenítése.