Magyarország újabb határa nyílik meg

Szerbia felé is el lehet hagyni majd Magyarországot, illetve abból az irányból is be lehet lépni hétfőtől - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent friss rendeletből.
Szabó Dániel, 2020. május 25. hétfő, 10:29
Fotó: Getty Images

Még a csütörtökön közzétett Magyar Közlönyből derült ki, hogy az osztrákok és a magyarok, illetve a bejelentett lakcímmel, tartózkodási engedéllyel rendelkező EGT-tagok állampolgárai már péntektől beléphetnek Magyarországra, ha Ausztria felől érkeznek. A kétirányú forgalom feltételéül még egy koronavírus-teszt negatív eredményét is támasztották.

Hétfőn viszont már arról jelent meg rendelet, hogy a szerb és a magyar állampolgárok átléphetik a szerbiai határt, és itt sokkal lazábbak a követelmények. Ha Magyarország területére belépett valaki, akkor csak arra kell figyelnie, hogy a belépést követő 14 napon belül tapasztalja-e magán a Covid-19-fertőzés tünetét. Ha észleli, akkor a lakóhelyét, tartózkodási helyét vagy szálláshelyét nem hagyhatja el, és haladéktalanul köteles telefonon értesíteni a járványügyi hatóságot.

A jogszabály nemcsak a két ország polgáraira vonatkozik, hanem azon EGT-államok polgáraira is, akik regisztrált tartózkodási engedéllyel bírnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2020.05.25 10:37

(SZ)Igor Matovics próbaidős szlovák miniszterelnök meg feleslegesen keménykedik a határral.
Az első pofont már megkapta, a fitnesztermesek már tüntettek a nyitásért.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html