Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy azok a HIV-fertőzöttek, akiket időben diagnosztizáltak és az előírásoknak megfelelően szedik az antiretrovirális gyógyszereket, nem képeznek kiemelt kockázati csoportot a járvány szempontjából - hívta fel a figyelmet Szlávik János. A 2200 hazai, terápiás ellátásban részesülő HIV-fertőzött körében eddig nem jelentettek koronavírusos esetet.

A HIV-vel élők számára az is megnyugtató lehet, hogy a jelenlegi nemzetközi tudományos konszenzus szerint a SARS-Covid-19 vírus fertőzés a HIV-pozitívaknál sem okoz súlyosabb tüneteket, amennyiben nem immunszuppresszáltak, illetve nincs más társbetegségük.

Szlávik János főorvos hozzátette, hogy több százan élhetnek Magyarországon olyanok, akik tudnak HIV-pozitív státuszukról, de a kezelést - valamilyen okból - még nem kezdték el. Nekik mindenképpen érdemes a lehető leghamarabb bejelentkezni akár a fővárosban, akár Miskolcon, Debrecenben vagy Pécsett egy decentrumban, hogy elkezdhessék a gyógyszeres terápiát.

Ez nem csupán a koronavírussal szembeni kitettségüket csökkenti, de lehetőséget ad arra is, hogy gyakorlatilag teljes értékű életet élhessenek. A korai szakaszban elkezdett és pontosan követett antiretrovirális terápia mellett a HIV-fertőzöttek folytathatják addigi megszokott életüket: dolgozhatnak, sportolhatnak, nemi életet élhetnek. Hazánkban a korszerű HIV-kezelés államilag finanszírozott. Megfelelően beállított terápiával nincs szükség különleges óvintézkedésekre a koronavírus-járvány miatt, szakemberek véleménye szerint elegendő az általában javasolt ajánlásokat (kézmosás, maszkviselés stb.) betartaniuk. A HIV-fertőzöttek gyógyszeres terápiájára a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) 5 milliárd forint alatti összeget költ évente.

A 60 évnél idősebb, valamint a más társbetegségekkel (például szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, krónikus légúti megbetegedések és magas vérnyomás) élő HIV-pozitív emberek esetében ugyanakkor a Covid-19 betegség lefolyása súlyosabb lehet. Ezért számukra különösen fontos, hogy az előírt módon szedjék a gyógyszereiket.

Sokakat későn szűrnek ki

Szlávik János szerint továbbra is magas azoknak az aránya, akiket csak a betegség előrehaladott szakaszában, az AIDS-stádiumban szűrnek ki. 2018-ban 57 beteget jelentettek AIDS-stádiumban, tehát minden 4. fertőzött későn szembesül a betegség tényével.

Pedig a HIV-fertőzés ma már jól kezelhető és szinten tartható, feltéve, hogy korai szakaszában sikerül felismerni és megkezdik a kezelést. Az új, még hatékonyabb gyógyszerek egyre kevesebb mellékhatást okoznak, miközben a vírusszámot rendkívüli mértékben lecsökkentik - fogalmazott Szlávik János.

A főorvos becslése szerint hazánkban jelenleg 3000-4000 HIV-fertőzött él. A kezelésben nem részesülők többsége nem tud az érintettségéről, ezért szükséges a rendszeres tesztelés, különösen a kockázati csoportokban.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatása szerint továbbra is végeznek HIV-szűrést kedd és csütörtök délutánonként a IX. kerületben az Albert Flórián út 2-6. szám alatt. A gyorstesztes szűrés térítésköteles, a vénás vérből végzett teszt pedig ingyenes. Május 11-től szerdánként 16-18 között újraindul az ingyenes, kombinált gyorstesztes HIV-, hepatitis B, C és szifilisz szűrés a VIII. kerületi Déri Miksa utcában is (bejárat az Auróra utca 22-28. felől). Az eredmény a helyszínen megvárható.

Az NNK adatai szerint 2018-ban összesen 229, a tavalyi év első kilenc hónapjában pedig 169 új HIV-fertőzöttet regisztráltak hazánkban. Magyarországon tavalyelőtt 16 beteg halt meg AIDS-ben, és az is kiderül a statisztikákból, hogy 2019 első 9 hónapjában 12 áldozata volt a betegségnek.

A koronavírus-járvány hazai sikeres megfékezésének okát Szlávik abban látja, hogy az első igazolt esetet követően nagyon hamar bevezették a járványügyi korlátozásokat, így sokkal kevesebb idő maradt a vírus terjedésére, mint a súlyosan érintett országokban. A főorvos arra számít, hogy ha jön is második hullám, az vagy a mostanihoz hasonló erősségű, vagy ennél is gyengébb lesz, és az egészségügyben már felkészültek a kezelésére. Ugyanakkor azt is mondta, hogy a SARS-Covid-19 kevésbé az influenza vírushoz, inkább a MERS vírushoz hasonlít, ami jól érzi magát a melegben is. A távolságtartás és a maszkviselés ezért továbbra is fontos.