Operatív törzs: Magyarország egy hosszú időszak végéhez közeledik

Lehet utazni, étterembe menni vagy rendezvényekre, de az óvintézkedéseket továbbra is be kell tartani - mondta szombaton az operatív törzs tájékoztatóján Lakatos Tibor rendőrezredes. Szlávik János orvos pedig mesét mondott.
Csernátony Csaba, 2020. május 30. szombat, 12:06
Fotó: MTI Fotó / Varga György

"Hosszú időszak vége felé közeledünk; ez az időszak a járvány és a tömeges megbetegedések megelőzéséről szólt", de hamarosan minden állampolgár visszakaphatja a jogait az utazásra, a rendezvények, éttermek látogatására - mondta Lakatos Tibor rendőrezredes, az operatív törzs vezetője az Index beszámolója szerint. Hozzátette: "Ez nem jelenti azt, hogy ne kellene betartani a védelmi intézkedéseket", például a távolságtartást és a maszkviselést, mert így megelőzhető, hogy a járvány második hulláma komolyabb problémát okozzon.

Dr. Szlávik János, a Szent László Kórház infektológusa ezután mesemondásba kezdett. A története címe Egy nap volt, és arról szólt, ahogyan egy ápoló április 10-én felkelt, munkába indult, ott ellátta a betegeket, mindent fertőtlenített, orvosokkal, pszichológusokkal, gyógytornászokkal tartotta a kapcsolatot, eközben kisebesedett a bőre a maszktól, és a nap végére nagyon elfáradt. "Köszönjük neki ezt a napot. Meg a többit is" - zárta történetét Szlávik.

Lakatos Tibor ezt követően beszélt arról, hogy a környező országok határnyitására vonatkozó kérdésre válaszolt volna, de azt mondta: "Nehéz megszólalni egy ilyen történet után, amely arról szólt, hogy egyesek áldozatos munkájukkal próbálják enyhíteni a betegek szenvedését. Mások pedig utaznának, noha a járvány még nem múlt el, még mindig vannak betegek lélegeztetőgépen, nemcsak Magyarországon, a szomszédos országokban is". Lakatos szerint könnyelműség lenne olyan országokkal egyeztetni, ahol ehhez még nem megfelelő az egészségügyi helyzet.

 

 

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2020.05.30 20:02

Magyarország mindig tele volt, és tele is lesz hosszú időszakokkal. Nekünk ez jutott.
Balsors, akit régen tép. Meg vagyon írva.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html