Az esetek száma 16-ra nőtt Magyarországon. Négy, Olaszországban járt magyart házi karanténba küldtek, két román állampolgárt pedig nem engedtek be, mivel Olaszországban járt, két dél-koreait pedig visszafordítottak Ausztriába, ők vasúton érkeztek volna Magyarországra.

Kiemelten fontos az időskorúak védelme, ezzel kapcsolatban folyamatos intézkedéseket tesz a kormány. Dömötör Csaba, parlamenti államtitkár elmondta: időseknek szóló tájékoztató kisfilmeket jelentetnek meg, ezek a tévékben és a "rádiókban" lesznek, de nyomtatott hirdetések is lesznek. Arról szólnak majd a filmek, hogy kerüljék a zsúfolt helyeket, és ha betegek, telefonon jelentkezzenek a háziorvosnál, a hozzátartozóik pedig segítsenek nekik bevásárolni.

Három új beteg

Szlávik János osztályvezető főorvos ismertette az új koronavírusosok állapotát. Az egyik rendbontással vádolt iráni diáknak lett pozitív a tesztje, aki már karanténban volt. Izraelben járt a második beteg - ő a UPC-s dolgozó, a harmadik beteg pedig egy 49 éves magyar nő, aki nem járt külföldön, talán Ausztriában síelő kollégáitól kaphatta el. Az egyik iráni diák meggyógyult a koronavírus-fertőzésből.

Müller Cecília országos tisztifőorvos a hatósági házi karanténról mondta el, mit kell tudni. Azok kerülnek ide, akiknél nincs szükség intézményi karanténra, de a veszélyeztetett országokból érkezőknél indokolt ez az ellenőrzés. Az ilyen állampolgárok már a határon kapnak egy olyan tájékoztatót, amelyben benne van, hogy a lakásukba vissza kell térniük, és azt 14 napig nem hagyhatják el. Erre a hatóság kötelezi őket. Az ajtóra is ki kell tenni a cédulát, hogy járványügyi megfigyelés alatt álló személy tartózkodik a lakásban, ezért a látogatót sem fogadhat.

Ilyen a házi karantén

Az ilyen személyek ellátását meg kell szervezni, Kérik, hogy a családok segítsenek ebben, ha ez nem lehetséges, akkor az önkormányzatoknak kell ezt megoldani. Ha valaki úgy megy haza, hogy ott vannak más családtagjai a lakásban, akkor a többi lakó elhagyhatja a lakást, csak a külföldről visszatérő családtagnak kell otthon maradnia. Müller Cecília azt javasolja, hogy ha van több vécé, akkor a külföldről hazajövő használjon másikat, mint a többiek, és takarítsanak gyakrabban. Emellett hipózzák ki a poharát, tányérját az illetőnek.

Ha az illető belázasodna, telefonon kell hívni a háziorvost. Egyéb esetben is egyeztetni kell, ha egészségügyi ellátásra van szükség. Müller Cecília felhívta a figyelmet a gyakori kézmosás fontosságára. Házi karanténban elegendő a langyos vizes szappanos kézmosás is, ami után szárazra kell törölni a kezet, mert a száraz körülmény nem kedvez a kórokozónak. A szemetet szemeteszsákban ki lehet vinni a házi karanténból, nem kell speciális szabályokat alkalmazni erre, de a szemetet a karanténban lévő személy saját maga nem viheti ki.

Ételt lehet rendelni, a postástól át lehet venni a küldeményeket, ez nem számít szoros kontaktusnak. A ruhákat lehetőleg 60 fokon mossák ki, a koszos ruhát külön zacskóban kell gyűjteni, és egy-két nap várakozás után lehet kimosni a többi családtag ruháival együtt, addigra elpusztulnak a vírusok.

A rendőrség részt fog venni a hatósági házi karantén ellenőrzésében és betartatásában. A kontaktuskutatásban is részt fog venni a rendőrség. A rendezvényekre vonatkozó szigorítások betartását is ellenőrzi majd a rendőrség, hogy valóban 100 fősnél kisebbek a beltéri és 500 fősnél kisebbek a kültéri rendezvények.

Nem éri meg bezárni az iskolákat

A UPC-s épületet fertőtlenítik, és jövő szerdáig lezárják. Az iskolák bezárását nem tervezik, ezek olyan korlátozások lennének, amelyek nem állnak arányban a hozzájuk fűződő reményhez. A gyerekek nem betegszenek meg súlyosan, azt viszont elismerték, hogy a gyerekek is hordozói lehetnek a betegségnek. Az iskolai ünnepségek elhalasztását azért javasolták, mert nem mindegy, hogy a gyerekek külön termekben vannak, vagy együtt egy tornateremben. Az iskolába járás korlátozása nem hozna jelentős eredményt a védekezésben a szakemberek szerint.

A Franciaországból érkezők mozgását egyelőre nem korlátozzák - mondták újságírói kérdésre. Az iskolákat akkor zárják csak be, ha a járványügyi szakemberek azt mondják, ez egy kockázat. Az operatív törzs nem mondta el, mennyi fertőzésnek kell lennie ahhoz, hogy ez megtörténjen. Müller Cecília szerint nagy a kockázat, hogy a gyerekekre a nagyszülők vigyáznak majd.

Az operatív törzs nem adott egyértelmű választ arra, megrendezheti-e a főváros a Giro d'Italiát, egyeztetés folyik erről. Az Olaszországban lévő magyarok hazaszállítását nem tervezi a kormány. A járványügyi szabályok a parlamenti képviselőkre is vonatkoznak, a karantén is.

Arról, hogy Szlovákia lezárta a határait Magyarország felé, még nem kapott az operatív törzs tájékoztatást. Tegnap elhunyt egy vírusos tüdőgyulladásos beteg a Honvéd Kórházban, aki teszteltek koronavírusra, de nem sikerült a tesztje. Az operatív törzs szinte egész nap végzi a vizsgálatokat, a kapacitás is bőséges - mondta az országos tisztifőorvos. A betegek szállításánál sincs fennakadás, a koronavírusos esetek szállítására külön egységeket állított be az Országos Mentőszolgálat.