Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy, a három napos ünnep előtt kiadott miniszteri levél meglehetősen nagy zavart okozott, amely az egészségügyi ellátások újraindítását rendelte el, a szolgáltatóknak viszont mindössze három napot adott arra, hogy megfeleljenek a tárca vezetői utasításnak, amely az elkerülhetetlen orvos-beteg találkozásokra előzetesen egyeztet időpontot és szigorú járványügyi szabályok megtartását írta elő.

Ebben az is szerepelt, hogy az úgynevezett magas kockázatú ellátásokat - például a laparoszkópos, az endoszkópos, az arc-állcsont sebészeti, az aerosol-képződéssel járó fogászati beavatkozásokat - kizárólag negatív PCR-teszt eredménnyel rendelkező betegnek szabad nyújtani. Azaz az egynapos műtétek előtt, valamint a kórházi beteg felvételeknél, az intézmények közötti áthelyezések alkalmával is előírta a teszt elvégzését, miközben a teszthez még a koronavírus-gyanús betegek is nehezen férnek hozzá - írja a Népszava.

A lap emlékeztet, hogy a tesztelés eljárásrendje szerint az állami, térítésmentes rendszerben PCR-tesztet kizárólag a háziorvos rendelhet betegének, a mintavételt pedig az Országos Mentőszolgálat munkatársai végzik, ám a laborkapacitás szűkösségei miatt 72 óra múlva van eredmény. A tesztelésre a másik lehetőség, hogy valaki a magánszolgáltatóknál végezteti el a piacon 30-60 ezer forintba kerülő vizsgálatot.

Most akkor ki fizeti a cechet?

Hétfőn azonban a hivatalos állami kommunikáció sem állt még elő egyértelmű válasszal arra, hogy a fentieknek megfelelően ki és hogyan veheti igénybe a szolgáltatás, illetve ki fizeti az ellátás feltételeként szabott vírustesztek elvégzését. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma például az ATV híradójával azt közölte, hogy a koronavírusvizsgálatot az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozzák, de csak a közfinanszírozott szolgáltatások esetén. Ebből arra lehetett következtetni, ha valaki nem közfinanszírozott ellátásban végeztetne vizsgálatot - beleértve a fogorvosi kezeléseket is -, akkor a szükséges, a piacon 30-60 ezer forintba kerülő PCR-tesztet nagy valószínűséggel saját zsebből kell kifizetnie, ha azt a szolgáltató megköveteli.

Az Emmi válaszában arra is utalt, hogy fogászati kezelések előtt minden fogorvosnak egy kérdőívet kell kitöltetnie a beteggel, és ha a páciens nem koronavírus-gyanús, akkor nincs szükség a PCR-tesztre. Vagyis ez alapján felmerült a kérdés, hogy egy kérdőívvel hogyan lehet a fertőzést megakadályozni, ha a SARS-Covid-2 még tünetmentes állapotban is fertőz?

Módosítottak az utolsó pillanatban

A Népszava utóbbival kapcsolatban kedden azt írta, hogy az erre vonatkozó eljárásrendet hétfőn éjfél előtt 20 perccel módosították és a fogászatokon a Magyar Fogorvosi Egyesület által összeállított eljárásrend alapján egy új eljárásrendet készítettek, amely keddtől van érvényben. Eszerint továbbra is érvényesek azok a szabályok, miszerint a pácienseknek telefonon kell kérniük időpontot, a vizsgálat előtt kockázat felmérésen kell részt venniük, a váróban legalább másfél méteres távolságban várakozhatnak. A vizsgálat előtt pedig egy percig fertőtlenítő oldattal kell öblögetniük.

A PCR-tesztet viszont csak akkor kell bemutatniuk, ha a kockázatfelmérés szerint alapos a gyanú arra, hogy fertőzöttek. A Népszavának Dúl Zoltán fogorvos azt mondta: a változásnak köszönhetően néhány napon belül normalizálódhat a beteg fogadás a fogorvosi rendelőkben.