A tervezet első olvasatra nem más, mint rabszolgatörvény a négyzeten - közölte felháborodva a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ elnöke szerint teljesen egyértelmű, hogy a gyáriparosok a munkavállalók kárára kezdenek alkudozni, őket kizsigerelve akarnak kimászni a járvány okozta gazdasági gödörből. E véleményhez a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) is csatlakozott.

Általános felháborodással fogadták a MASZSZ-hoz tartozó szakszervezetek az MGYOSZ által összeállított, állítólag csak a vészhelyzet idejére vonatkozó válságkezelő csomagot, amelynek előkészületeiről még csak nem is hallottak a szakszervezetek, így el sem mondhatták a véleményüket a tervezetről. Ez a többpontos mentőcsomag ugyanis pillanatnyilag nem más, mint a munkavállalók tökéletes kizsigerelésére alkalmas terv - állapította meg Kordás László, a MASZSZ elnöke.

Véleménye szerintaz MGYOSZ megalkotta a rabszolgatörvény 2.0-ás változatát, amellyel az eddiginél is kiszolgáltatottabb helyzetbe hozná a dolgozókat. A munkavállalói képviselet értetlenül áll egyebek között a javaslatnak a szabadságra vonatkozó pontja előtt, miszerint a gyáriparosok javaslatára enyhítenék "a következő évekre vonatkozó fizetett szabadságok egy részének kiadását és ezek elszámolásának szabályozását, valamint a túlmunka, a pihenőidő, az ügyelet, a készenlét és a munkaidő beosztás szabályai". Ez első olvasatra azt jelenti, hogy ha a gyártulajdonos munkáltatónak az érdekei úgy kívánják, akkor a dolgozók akár évekig nem mehetnek szabadságra - magyarázta Kordás. Az elnök szerint ez a pont erősen ellentmond a vészhelyzeti intézkedésnek - és magának a tervezet készítőjének is -, hiszen az ötletgazda maga írja, hogy a következő évekre vonatkozik.

A javaslat azonban több más sebből is vérzik - véli Kordás, aki példaként említi a csoportos létszámleépítésnek a felfüggesztésére vonatkozó pontot is. Ez ugyanis azt jelenti, hogy minden bejelentési kötelezettség - és annak következményei nélkül - bármennyi embert, bármikor utcára lehet tenni. Az MGYOSZ javaslata a túlmunka, a pihenőidő és a rugalmasabb munkaidőre is kiterjed, ami a MASZSZ olvasatában végtelenül veszélyes, hiszen korlátlan beleszólást sugall. A szövetségnél azt sem értik pontosan, hogyan kell érteni a javaslatcsomagban olvasható munkaköri leírástól való eltérést. Félő, hogy ez is a munkavállalók kárára fog megtörténni csakúgy, mint a túlmunka, a pihenőidő, az ügyelet, a készenlét és a munkaidő beosztás szabályainak tervbe vett enyhítése.

Az elnök szerint ez a tervezet több pontban is sértheti az uniós jogokat. A MASZSZ és a SZEF is egyetért azzal, hogy meg kell menteni a munkahelyeket, ám annak nem a munkajogi szabályok durva módosítása a módja. A mintegy 130 ezer munkavállalót képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség és a csaknem 60 ezer közszolgálati munkavállalót képviselő SZEF határozottan tiltakozik a tervezet bevezetése ellen, s azonnali egyeztetést kezdeményez a munkáltatókkal és a kormánnyal.