Sikerült túlreagálnia a koronavírus-fertőzés veszélyét az egyik magyar egyetemnek

A Budapesti Gazdasági Egyetem levelet küldött a hallgatóinak, melyben a koronavírus veszélyére hívják fel a figyelmet, valamint óvintézkedésből a kínai diákokat arra kérik, hogy ne járjanak órákra, kerüljék a társas érintkezést. A baj csak az, hogy olyanoktól is megkövetelik ezt, akik nem is jártak a távol-keleti országban.
Szabó Dániel, 2020. február 1. szombat, 15:31
Fotó: Getty Images - Képünk illusztráció

A december 31-én indult vuhani koronavírus már mintegy 12 ezer embert fertőzött meg. A járványnak - a szombat reggeli tájékoztatások szerint - már 259 halálos áldozata van. Magyarországi megbetegedésről egyelőre továbbra sincs hír, péntek este ugyan jelentettek egy gyanús esetet Debrecenből, de később a laborvizsgálatok nem mutatták ki a hivatalos nevén 2019-nCoV vírus jelenlétét. Viszont jelentettek már megbetegedést az Egyesült Államokból, Franciaországból, az Egyesült Királyságból, Németországból és a közeli Szlovákiából is.

Csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organisation - WHO) globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett. Valamint frissítette és szigorításokkal bővítette technikai ajánlásait a járványhelyzet megfékezésére. Ebben például javasolják, hogy a Kínából hazatértek, vagy onnan érkezőkkel érintkezésbe lépett emberek rendszeresen mossanak kezet, figyeljék az egészségi állapotukat, ha megfázásos, lázas, légzőszervi betegségek tüneteit észlelik magukon, akkor sürgősen forduljanak orvoshoz, valamint az egészséges emberektől is azt kérik, hogy lehetőleg két hétig kerüljék a társas érintkezést.

Erre az ajánlás sorozatra rímelő levelet küldött a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) is külföldi hallgatóinak pénteken. A kínai diákoktól - az angol nyelvű levélben - a fentieket kérik, valamint javasolják számukra is a gyakori tisztálkodást. A BGE azt kéri a diákoktól, hogy

a kínai hallgatók akár hazautaztak Kínába, akár nem jártak az országban, nem látogathatják a tanórákat 2020. február 16-ig. A hiányzásuk, óráktól való távolmaradásuk igazolt.

Emellett kérik, hogy jelentkezzenek az intézménynél az érintett diákok.

A Napi.hu egy olvasója jelezte, hogy olyan hallgató is megkapta a levelet az utasítással, akinek az anyukája ugyan kínai, de a diák maga sosem járt az ázsiai országban. Emiatt a távolmaradást kérő előírást meglehetősen rasszistának érzi.

Frissítés: A magyar hallgatóknak küldött levél pontosabb
"Az Egyetem vezetése felkérte a kínai hallgatókat, a velük, illetve Kínából visszaérkezettekkel közös szálláshelyen lakó hallgatókat, továbbá mindazokat, akik az elmúlt időszakban tértek vissza a fertőzés által érintett területekről, hogy 2020.február 16-ig ne látogassák az egyetemi foglalkozásokat és ne intézzék személyesen tanulmányi ügyeiket az egyetem oktatási épületeiben, azt elektronikus úton tegyék." - írták a magyar nyelvű diákoknak kiküldött tájékoztató levélben.

A WHO már említett ajánlása egyébként külön jelzi, hogy óvintézkedésből valóban szükséges a társas érintkezés minimalizálása, de csak indokolt esetekben. A BGE jó szándékú, de szerencsétlen megfogalmazású levele pont indokolatlan lépést kér a Kínában nem járt, onnan érkezőkkel nem kapcsolatba lépő hallgatóktól. A világszervezet külön hangsúlyozza, hogy a kommunikáció során kerüljék az ilyen félreértéseket, mert az felesleges pánikkeltéshez vezethet. Helyette azt javasolják az egészségügyi ellátórendszerben dolgozóknak, az államok és különböző intézmények, szervezetek vezetésének, hogy rendszeres és pontos tájékoztatást adjanak, túlzó lépéseket ne tegyenek.

Ahogy arról pénteken a Napi.hu részletesen írt, a koronavírus-járvány miatt - a fenti rosszul sikerült levélnél jóval durvább - valódi rasszista támadások érik a kínaiakat világszerte. Ezek egyelőre inkább csak verbálisak, de a helyzet - ahogy a korábbi SARS-járvány bizonyította - sokkal rosszabbra is fordulhat. Itthon már több fővárosi, ázsiaiak üzemeltette boltra írtak ki olyan üzeneteket a tulajdonosok, mint "vietnamiak vagyunk", vagy "több éve nem jártunk Kínában".

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Józsi2222, 2020.02.02 16:55

@Koronat_Orsosra_Mozgalom_2:
OK!
Most is tanultam valamit.
Eddig csak az alkohol meg a kábítószerek felejtést okozó hatásáról hallottam.
De most már itt van az újabb hatásos szer, a foghagyma.
Nemcsak a vámpírok ellen kiváló, hanem a felejtésre is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.02.01 23:46

@radios: fokhagymát kell enni, naponta 1-2 gerezdet, nyersen, az elsőt (vagy első felet) pedig lehetőleg éhgyomorra. Én is ezt csinálom. Brutális kúra, de meg lehet szokni, és el lehet felejteni a szívbetegségeket meg a rákot. Finnyásabbak rendelhetnek fokhagyma-tinktúrát a netről, vagy akár otthon is elkészíthetik. A jó hír az, hogy a kúrát elegendő 7 évente 2-3 hónapig csinálni.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi2222, 2020.02.01 23:23

Valamikor el nem tudtam volna képzelni, hogy egyetemet végzett emberek is lehetnek hülyék.
De azóta sok ilyennel találkoztam, ezek is ilyenek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2020.02.01 19:10

@radios: ...köszönöm a tanácsot. Istenbizony ki fogom próbálni. Rengeteget szenvedünk minden évben az influenzától, mindig nagyon betegek vagyunk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

radios, 2020.02.01 17:52

@hedviga: Minden féle virusba bele lehet halni, az influenzába is, pl, egy 60-70éves legyengült immunrendszerű embernek,
De van olyan hogy valaki krónikus tüdőbetegségben szenved, pl, 53évesen, de 2018. dec.ben kapott utoljára, influenza ellenni védőinjekciót, +béres cseppet fogyaszt naponta, a hozzávaló C-vitaminnal, 1-2-adag, és Naturalga kapszulákat eszik, 3db-ot naponta, és még csak megfázva sem volt 3éve már, mint pl, én.
Aki naponta villamoson, buszon utazok, Bp.en, a reggeli munkába járás során,..
Lázam sosincs, de ha valakitől valamit beszívok,akkor másnap fáradság, fejfájás, étvágytalanság, a megnövekedett pulzusszám a jel, működik az immunrendszer,.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html