Koronavírus: kockázatra figyelmezet az orvosi kamara

Most egy veszélyhelyzet, egy kockázat van. Nem tudjuk, hogy ez most egy csúcs, ami le is cseng egy idő után, aztán majd október-novemberben támad újra, vagy egy exponenciális fejlődés miatt máris ráömlik az egészségügyi ellátó rendszerre. Több esélyes még a meccs - mondta a fertőzöttek számának megugrásával kapcsolatban Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az ATV Híradónak.
Domokos Erika, 2020. szeptember 6. vasárnap, 15:00
Fotó: MTI Fotó / Balogh Zoltán

A nagymértékű robbanást a veszélyérzet hiányának tudható be. Most nem az időseket, hanem a fiatalokat érinti a vírus - mondta Kincses Gyula.

Megértjük, hogy a második hullámban már nem lehet olyan szigorú általános intézkedéseket hozni a kormány részéről, mint az elsőben, hiszen a gazdaság és az emberek életlehetősége ugyanúgy szempont, mint az egészség - mondta Kincses Gyula, aki szerint azt viszont tudomásul kell venni, hogy a második hullám nagyobb terhelést tehet majd az egészségügyi ellátórendszerre.

Hiába van lélegeztető gép, ha nem áll mellette orvos vagy asszisztens, ezért muszáj az egészségügyet átalakítani. Az egészségügy átalakítása viszont bérek nélkül nem stabilizálható - mondta a MOK elnöke.

Többek között az egészségügy alapos felkészítését is kérte az Orvosi Kamara abban a levélben, amit Kásler Miklós és Pintér Sándor minisztereknek küldtek péntek délben. Válasz még nem érkezett.

Kincses Gyula szerint a miniszterek biztosan válaszolnak, és a tapasztalat az, hogy a járványügyi javaslataikkal kapcsolatos kéréseik nem szoktak visszhang nélkül maradni.

Az iskolával kapcsolatban Kincses Gyula azt mondta: nemzetközi tapasztalatok alapján az iskolák globális bezárása nem lenne célszerű. Veszélyforrást abban az esetben jelenthet, ha a fiatalok hazaviszik a vírust, amit a második hullám második fázisaként az idősek elkaphatnak. Éppen ezért lesz majd szükség a jövőben a nagyobb kórházi kapacitásra.

Az esetszám dinamikájának növekedése ijesztő, a számszerűsége nemzetközi viszonylatban még mindig nem magas kirívóan - mondta Kincses az ATV Híradónak.

Nincs lassulás a hazai számokban
Szombatra 510, vasárnapra 495 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon. Az aktív fertőzöttek száma 3805 fő - derül ki a koronavirus.gov.hu-n közzétett adatokból.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

antitroll, 2020.09.07 08:50

@Justice2018:
Nincs 20 ezer lélegeztetőgép. Olyan aminek a működtetéséhez szakértelem kell, az talán 3 ezer darab invazív berendezés.
A többi (noninvazív) CPAP berendezés, ami otthoni használatra is alkalmas, azaz semmiféle szakértelem nem kell hozzá, cserében az igazán súlyos állapotú COVID betegek lélegeztetésére is alkalmatlan.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2020.09.07 08:46

@Suzywong:
"...van 20 ezer lélegeztetőgép..."

72 ezer ágyra? Valami nem stimmel. Szerintem a lélegeztetőgépek számával lesz a baj.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix10, 2020.09.07 08:40

@Justice2018:
"Azért volt az országban annyi lélegeztetőgép"

Mert nem kellett több...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Justice2018, 2020.09.06 21:34

Azért volt az országban annyi lélegeztetőgép, mert ennyi működtetésére volt személyzet.
No de, volt orbánnak fél éve, hogy betaníttasson cca 20 ezer gép működtetésére szakembereket, amit biztosan meg is tett, csak még titkolja, hiszen úgy szivén viseli egészségünket! .......is!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Suzywong, 2020.09.06 18:49

magyarországon 72 ezer kórházi ágy van, és jelenleg 139 covid beteg fekszik kórházban.

van 20 ezer lélegeztetőgép és 9 en vannak jelenleg gépi lélegeztetésen.

úgyhogy nem nagyn kell rettegni attól, hogy összeomlana az egészségügy a covid miatt.

az olaszoknál azért volt ilyen helyzet tavasszal, mert ott a kórházi ágyak száma lakosság arányosan a magyar fele sincs, és a tél végi influenzaszezonban amúgy is mindig roskadásig tele vannak az észak olasz kórházak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html