A koronavírus-járvány miatt fokozottan ügyelni kell a higiéniára, így többek között a konyhában is. Az élelmiszer-biztonsági szakértők pedig összefoglalták, mire érdemes figyelni, hogyan érdemes mosogatni.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakértői szerint a konyhai mosogatószivacs nedves és nagy felülete megfelelő környezetet biztosít kórokozó mikrobák túlélése, szaporodása számára, ezért fontos, hogy használat után le kell mosni a szivacsról az élelmiszer-maradékokat, -szennyeződéseket, illetve kipréselni a szivacsot és alaposan megszárítani.

Szintén fontos, hogy cserélje gyakrabban, valamint lehetőleg használjon mosogatókefét, mivel az könnyebben tisztítható. A mosogatószivacsot pedig csak mosogatásra kell használni. Emellett érdemes legalább hetente öt percre beáztatni őket egy klóros tisztítószerből és vízből álló oldatba

- tanácsolják a Nébih szakemberei.

Jó vagy rossz a tisztítás?

Az egyik amerikai közszolgálati rádió online verziója, az Npr.org egyik cikkében szintén azt írta, hogy tanulmányok szerint a mosogatószivacsokon hemzsegnek a baktériumok, ezek ellen pedig sokan a szivacsok tisztításával próbálnak védekezni. Azonban számos hír jelent meg arról egy kutatásra hivatkozva, hogy ez pont ront a helyzeten. A sokak által hivatkozott 2017-es tanulmányt viszont nem olvasták el elég figyelmesen.

A Scientific Reportsban megjelent kutatás szerint a mosogatószivacsokon 362 különböző baktériumfajt találtak, és a baktériumok sűrűsége elérte a 45 milliárdot négyzetcentiméterenként. Ez az jelenti, hogy a konyhai szivacsoknak lehet olyan része, ahol olyan magas koncentrációban vannak jelen különböző baktériumok mint a vécékben. A tanulmányban ráadásul az is szerepelt, hogy két baktériumfaj szignifikánsan nagyobb arányban van jelen a rendszeresen fertőtlenített szivacsokban, mint azokban, amiket nem tisztítanak.

Azonban ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem szabad például a szivacsokat a mikróban fertőtleníteni. Jennifer Quinlan, a Drexel University élelmiszer-mikrobiológusa szerint ugyanis azért főzzük meg például az ételeket, hogy a kórokozók elpusztuljanak. Szerinte a tanulmány alapján nem lehet levonni következtetést arra vonatkozóan, hogy tényleg nem szabad fertőtleníteni a szivacsokat. Quinlan szerint mindenesetre a meleg, szappanos víz nem alkalmas a szivacsok fertőtlenítésére.

Ezekre érdemes figyelni

A szakértő szerint bizonyos óvintézkedések betartása viszont nagyon fontos. Ilyen például, hogy távol kell tartani a mosogatásra használt szivacsokat a nyers hústól, és az ebből kicsorgó létől. Szintén lényeges, hogy gyakran cseréljük őket. Quinlan a sajátját hetente, kéthetente lecseréli.

Pár naponta pedig tisztítsuk ki az amerikai Mezőgazdasági Minisztérium ajánlásai szerint, azaz tegyék be a mosogatógépbe egy száraz, minél melegebb programra vagy a mikróba miután egy kicsit megnedvesítették a szivacsot. A mikrózás ugyan nem jelent teljes fertőtlenítést, de jelentősen csökkenti a szivacson lévő baktériumok számát, de Quinlan szerint a hő megöli a veszélyes kórokozókat.

A szakember szerint öt baktériumfajta felelős a kórházi kezelést igénylő ételmérgezések 90 százalékáért, ezek a baktériumok azonban szerinte ritkán fordulnak elő a szivacsokon. Az eredeti kutatást végző csapat például egyik, az általuk vizsgált 14 darab szivacson sem talált egyetlen élelmiszerekkel összefüggő betegséget okozó baktériumot sem.

Filléres dolog

Bár a fentiek alapján fertőtleníteni, tisztítani is lehet a mosogatószivacsot, sokáig akkor sem érdemes használni. A szivacsokból tíz darab jellemzően 150-400 forintba kerül, azaz viszonylag olcsó termékekről van szó. Tehát - ahogy azt Quinlan is tanácsolja - gyakran lehet azokat cserélni, akár 1-2 hét után és egy újjal folytatni a konyhai munkát.