Adorján Gusztávot október elején szállították Budapestre, mert koronavírus-fertőzése miatt kórházi ellátásra szorult és állapota súlyos lett. Az igazgató 66 éves volt.

A nyíregyházi kórházigazgató - aki a helyi közgyűlés Fidesz-frakcióvezetője is volt - azt az intézményt vezette, ahova három megyéből érkeztek a középsúlyos koronavírusos betegek. Korábbi értesülések szerint szeptember 30-án egy közgyűlés előtti bizottsági ülésen részt vett, a közgyűlésen azonban már nem - írja a Telex.hu.

Adorján Gusztávot 2010-ben nevezték ki a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának. Később a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgató-helyettese, 2015-től pedig főigazgatója lett.

2016-ban a közgyűlés Nyíregyháza díszpolgárává is választotta.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport