Kötelező videó: így küzdenek a nyíregyházi kórházban a covidos betegekért (frissítve)

A nyíregyházi Jósa András Kórház kisfilmet készített arról, hogyan küzdenek orvosaik, ápolóik a koronavírussal fertőzött betegek gyógyulásáért. Az intenzív osztály vezetője az ATV Híradónak azt mondta, hogy mindent megtesznek, de annyira sok a beteg, hogy már nem tudják ugyanazt a színvonalat biztosítani, amellyel normális körülmények között sok beteg élete megmenthető lenne.
Domokos Erika, 2020. november 16. hétfő, 19:59
Fotó: MTI Fotó / Balázs Attila - A kép illusztráció.

Leginkább a hozzátartozóknak szerette volna megmutatni a nyíregyházi Jósa András Kórház azt, hogy milyen munka folyik a koronavírusos betegeket kezelő osztályokon - adta hírül az ATV. Ezért felvételt készítettek a kórházukról, ahol három megye első számú koronavírus-betegeinek ellátójaként több mint 400 fertőzöttet ápolnak. A kisfilmet a Facebook oldalukon tették közre.

A legfontosabb jelenleg az értő szakember

Szűcs Attila, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály osztályvezető főorvosa arról beszélt, hogy egyetlen egy ellátórendszer sem, a magyar sem volt arra felkészülve, hogy a normális betegforgalomhoz képest sokszorosára növekedett betegszámot kelljen ellátni, mint az általános osztályokon, mind az intenzív osztályokon. A főorvos szerint rendelkezésre állnak az ellátáshoz szükséges eszközök, de fontos kihangsúlyozni, hogy a lélegeztetőgépek, monitorok önmagukban kevesek,  a legfontosabb jelenleg az értő szakember.

Egy nővért akár 2-3 órára is le tud foglalni egy covidos beteg ápolása az intenzíven.

A nyíregyházi kórház főorvosa azt mondta, hogy a magas halálozás nem csak abból ered, hogy egy komoly és sok szövődménnyel járó betegségről van szó, hanem hatalmas a betegek száma. "Az egészségügyi rendszerre egyszerre óriási mennyiségű súlyos beteg érkezik és ilyen nagy számú beteg ellátása során már nem tudjuk biztosítani azt a rendkívül magas szakmai színvonalat, az intenzív tekintetében azt a komplex intenzív ellátást, amely mellett normál körülmények mellett sok beteg meggyógyulna" - mondta Szűcs Attila.

A főorvos azt mondta, hogy a filmmel senkit sem szerettek volna megijeszteni, de azt szeretnék, ha mindenki megértené, hogy nagyon komoly betegséggel áll szemben az ország, ami rendkívüli feladatokat ró a rendszerre.

Aki testközelből látja, hogy ez a koronavírus milyen tüneteket, milyen elesettséget, milyen gyengeséget okozhat, az komolyan veszi. Azok az emberek, akik kicsit távolabbról szemlélik és nem élik át testközelből a betegség a súlyosságát, ők talán még lazábbak, és még nem vigyáznak annyira egymásra - fogalmazott Szondi Zita megbízott igazgató, aki hangsúlyozta, hogy mindenki tartsa be a higiéniai és távolságtartási szabályokat.

Frissítés! Az orvosok mindent megtesznek
"A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház határozottan visszautasítja a különböző sajtóorgánumokban megjelent cikkeket, melyek az ATV-re hivatkozva azt sugallják, hogy nem tudják az elvárható szakmai színvonalon garantálni a betegellátást. A többszörös terhelés, a beáramló betegek nagy száma ellenére is korszerű eszközökkel, a világon most fellelhető legkorszerűbb terápiával biztosítjuk betegeink gyógyítását, ennek érdekében orvosaink, ápolóink mindent megtesznek - közölte a Fidesz-közeli KESMA sajtóbirodalomhoz tartozó szon.hu-val a kórház sajtóosztálya, vette észre a 444.hu.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

csaba1002, 2020.11.17 05:36

A színvonalról csak annyit, hogy pár évvel ezelőtt a darabokra tört bokájú húgomat simán elküldték a 200m-re levő másik épületbe, több lépcsőn keresztül. Iszonyatos fájdalmai közepette próbáltam támogatni, a gipszejőig. Semmi segítség, az udvaron a fehérköpenyesek közömbösen mentek el mellette, egy másik beteg segített megtámogatni. Visszafelé, kaptunk egy lepukkant tolókocsit, leeresztett kerekekkel. Apámat néhány nappal a halála előtt, 3 óráig váratták, az egyik rendelő előtt, úgy hívták be, hogy bementem, és megfenyegettem őket, hogy kihívom a rendőröket. Utolsó stádiumos rákbeteg volt, a papírjai mind ott voltak bent az asztalon. Becipeltük egy másik várakozóval, akkor meg az orvos kezdett dühöngeni, hogy ki küldte ezt ide. Hát, nem én írtam a beutalót, az biztos. Azóta már remélem, hogy valamit változott a színvonal a nyíregyházi kórházban...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

syriaalaeppo@gmail.com, 2020.11.16 22:11

Egy vírustagadón lap vírustagadó közönségét ezt kurvára nem érdekli!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html