Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elnök szerint az MKIK végig azon a véleményen volt, hogy minden szektort meg kell segíteni, nem csak azokat, amelyeket a válság súlyosan érint. A szervezetet 18 ezer cég kereste meg a javaslataival, amelyek aztán részben beépültek a "gazdaságvédelmi akciótervbe" - mondta Parragh László a lapnak.

A kormányzati segítségnek, támogatásnak lehetnek "potyautasai" is, vagyis olyanok, akiknek szerencsére nem okoz érezhető gazdasági veszteséget a mostani válság, mégis igényt tartanának például a munkahely-megőrzési támogatásra. Ilyen lehet például az élelmiszergazdaság.

A GDP-csökkenéssel kapcsolatban Parragh nem szeretett volna pontos számokat mondani, de jelentős visszaesésre számít, amely akár kétszámjegyű is lehet.

Felméréseik azt mutatják, hogy a kis- és közepes vállalkozásoknak, a kkv-knak jobban sikerül túlélni ezt a válságos időszakot, mint egyes multinacionális cégeknek. Ennek az az oka, hogy számos esetben összefonódott a családi és a céges vagyon, de azért ez is többnyire csak két-három hónapra elegendő. Ezzel szemben a multiknál a tulajdonos két hétre adja oda a forgótőkét, s utána dönt a további finanszírozásról.

A munkanélküliséggel kapcsolatban arról beszélt, hogy a legtöbben a külföldön munkát vállalók vannak, úgy 500 ezren lehetnek. A tapasztalatok szerint először őket küldték el, köztük természetesen a magyarokat is.

Feltehetően a 180 ezer diákmunkában foglalkoztatott közül is sokuktól megváltak. Még nem világos az sem, hogy mi lesz a 70-80 ezer dolgozó nyugdíjas sorsa. A kölcsönzött munkaerőt is a legtöbb helyen elküldték. Most a hivatalos statisztikák szerint a január-márciusi időszakban a munkanélküliség 52 ezer fővel nőtt, de azóta a számuk naponta 4-5 ezer fővel bővül.

A nyugati határ menti városokban, Sopronban, Mosonmagyaróváron vagy Szombathelyen már most sajnálják, hogy Ausztria 2-3 héttel előttünk jár a gazdaság újraindításában, mert ez versenyelőnyt jelent az ottani vállalkozásoknak, a legjobban dolgozók, az ingázók közül pedig sokan visszatérhetnek a munkahelyeikre.

A szakember elismeri, hogy

az álláskeresési járadék összege és folyósításának három hónapos időszaka nehézséget okoz a friss munkanélkülieknek, de ez is ösztönzőleg hat arra, hogy az emberek elhelyezkedjenek.