Széles Diána (Fidesz-KDNP) emlékeztetett arra, hogy a tavaszi veszélyhelyzet idején hozták létre a városi segélyalapot, amelybe magánszemélyek és cégek eddig 138 millió forintot fizettek be. Ebből mostanáig 1840-en kaptak 55 millió forint értékben támogatást, a számlán rendelkezésre álló összeg pedig "lehetőséget ad egy országosan egyedülálló támogatási forma meghirdetésére" - jelezte.

A csütörtökön közzétett felhívás értelmében azok az alacsony keresetűek, akik igazoltan átestek a koronavírus-fertőzésen, és emiatt táppénzre kerültek, egyszeri pénzbeli támogatásra pályázhatnak a segélyalapnál - mondta Széles Diána. A támogatás mértéke 50 ezer forint, ha pedig egy háztartásban többen is érintettek, akkor összesen 80 ezer forint - közölte.

Változott a pályázati feltételrendszer is: az egy főre jutó jövedelem határa 60 ezerről 80 ezer forintra, egyedül élők esetében 120 ezer forintra emelkedett, így többen jogosultak a támogatásra - fűzte hozzá.

Az egyszeri támogatást kérhetik azok az állandó debreceni lakcímmel rendelkezők is, akik március 11. óta legalább 30 napra fizetés nélküli szabadságot vettek igénybe vagy a munkaadójuk legalább 30 napra felmentett a munkavégzés alól őket, illetve vállalkozóként legalább 30 napra szüneteltették tevékenységüket, és a segélyalap első szakaszában nem részesültek a támogatásban - ismertette a részleteket a debreceni alpolgármester.