Lázár Vilmos elmondta, minden szakág bevonásával kidolgoztak egy feltételrendszert a rendezők irányába, és azóta már "özönlenek is a nevezések". Díjugratásban már Pünkösd-hétvégén indulnak a versenyek, egyszerre hat helyszínen, 600 nevezőnek tudtak lehetőséget adni.  legeredményesebb szakágban, a fogathajtóknál június elején kisebb viadalokkal kezdenek, majd júliusban már országos versenyeket rendeznek.

Jövőre Budapest adott volna otthont öt szakág - díjugratás, díjlovaglás, para-díjlovaglás, fogathajtás és lovastorna - Európa-bajnokságának, azonban az olimpia új, 2021-es időpontjához való közelség miatt a díjugrató, díjlovagló és para-díjlovas szakágakban nincs lehetőség a kontinensviadalok megrendezésére. A szövetség elnöke az MTI szerint megjegyezte, a négyesfogathajtó és a lovastorna kontinensviadalt megrendezik a fővárosban, ami nagy öröm.

Az októberi Nemzeti Vágtával kapcsolatban Lázár Vilmos elmondta, csak az elővágtákkal "csúsztak meg" egy kicsit, ugyanakkor várhatóan augusztus 15-ét követően - amennyiben meg lehet majd tartani a nagyobb rendezvényeket - hat-nyolc ilyen versenyt tudnak majd megrendezni.