Koronavírus: dermesztő hírt közölt Szlávik

Az emberek "bízzanak a védőoltásokban", mert az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek - kérte a lakosságot a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa az M1 csatorna kedd esti műsorában az MTI szerint.
Szabó Zsuzsanna, 2020. december 22. kedd, 23:00
Fotó: Getty Images

Szlávik János azt mondta: nem zárható ki, hogy a koronavírus még jövőre is egész évben is velünk marad.

A főorvos szerint "szerencsés esetben nyáron fellélegezhetünk", de ősszel még szankciókra lehet szükség, hogy ne alakuljanak ki kisebb járványok.

Egyes vélemények szerint a koronavírus a következő években és évtizedekben is velünk marad, de nem fog az ideihez hasonló súlyos eseteket és halálozásokat okozni, mert több hatékony védőoltás áll majd rendelkezésre - tette hozzá.

Egy oltóanyagokkal kapcsolatos kérdésre válaszolva Szlávik János azt mondta: ő azt a vakcinát választaná, amely "legelőször itt lesz". Ugyanis nap mint nap halnak meg emberek és kerülnek kórházba, intenzív osztályra a koronavírus-fertőzés következtében. Ezt pedig a védőoltással meg lehet akadályozni - szögezte le.

A szakembert kérdezték a Nagy-Britanniában terjedő mutálódott vírusról is. Szlávik János azt mondta: az biztos, hogy a vírus terjedési sebessége megsokszorozódott. Dél-Angliában 4-5-szörös sebességgel terjed a fertőzés, elsősorban a 60 évesnél fiatalabbak körében. Azt viszont, hogy súlyosabb-e, illetve hogy a leendő védőoltásokkal szemben rezisztens lenne, még vizsgálják - közölte a főorvos.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

V0LE, 2020.12.27 00:21

Megy a riogatas ezerrel, mikozben az eves halalozas nem kiemelkedo. Meg lehet nezni az adatokat es osszehasonlitani az elmult 5 ev eves szamait.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Jozsi3333, 2020.12.26 23:57

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Jozsi3333, 2020.12.26 23:56

@hedviga:
A vakcina nem pusztítja el a vírust.
A vakcína immunvédelmet alakít ki.
Az immunvédelem kialakításához a vírus antigénjeinek, vagy csak egyetlen antigénnek a vérbe kell jutnia.
A, gyomorból ilyen soha nem juthat a vérbe.
A covid vírus nem pusztul el, ugyaúgy velünk marad mint az influenza.
Én azt kértem a Jézuskától, hogy átoltottságban az élmezőnyben legyünk.
De Orbánt ismerve erre kicsi az eséjünk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2020.12.25 15:35

.....a félreértés elkerülése végett, az előbbiekben arra gondoltam, hogy a mellékhatása ugyanolyan arányban maradjon, mint eddig, a kísérletek során, én ezért szurkolok, és azért, hogy minél tovább tartson a védettség. Kedves Jézuska én csak ennyit kérnék most Karácsonyra, és még pénzt az embereknek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2020.12.25 15:27

Hajrá okos kutatók! Veletek vagyunk!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html