Nyilatkozata szerint a koronavírus elleni védekezésről, a járvány megfékezéséről alapos vitát folytatott az Országgyűlés. A köztársasági elnök szerint megnyugtató, hogy egyetlen képviselő sem tartotta indokolatlannak az eddig megtett intézkedéseket, és senki nem állította a már meghozott döntésekről, hogy azok veszélybe sodornák a demokráciát.

Ugyanakkor az ellenzéki képviselők a magyar demokráciára veszélyesnek tartották a kormány jövőbeli "korlátlan" felhatalmazását. Ezért ezt a  két kérdést Áder kiemelten vizsgálta.

A kormány időben korlátlan felhatalmazásáról kijelentette, hogy ez nem határidő nélküli, hanem feltételtől függő, a járvány megszűnésével véget ér.

A döntések tartalmát illetően sincs szó Áder szerint korlátlanságról, ugyanis csak a járvány megelőzésére, kezelésére, felszámolására, a káros hatások mérséklésére vonatkozik. Az Országgyűlés ellenőrző szerepe, a kormány beszámolási kötelezettsége a járvány idején is megmarad. A járványt követően pedig az Országgyűlés dönt a rendkívüli intézkedések sorsáról - írja nyilatkozatában.

Mindannyian tudjuk, hogy még nehéz hetek várnak ránk. A védekezés kérdései tartósan az Országgyűlés napirendjén szerepelnek majd. Ezért is fontos, hogy mindenki tanúsítson önmérsékletet. Ez nem a politikai haszonlesés ideje - fogalmaz a köztársasági elnök.