Egyetlen nap leforgása alatt 1652 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 371 988 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.

Az utóbbi egy napban elhunyt 93 beteg, így az elhunytak száma 12 832 főre emelkedett.

QP | Quality Placement

A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 274 308 fő, az aktív fertőzöttek száma 84 848 főre csökkent.

A hivatalos adatok szerint 3648 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 289-en vannak lélegeztetőgépen - olvasható a kormányzati honlapon.

Eddig 249 687 fő kapott oltást, közülük 84 452 fő már a második oltását is megkapta. Az egészségügyi dolgozók kampányszerű oltása lezárult, és az idősotthonokban, bentlakásos szociális intézményekben is már 82 ezren éltek az oltás lehetőségével.

A tájékoztatásból kiderül, hogy egy nap alatt 18,2 ezer új tesztet végeztek. A csütörtök reggeli számok alapján a laboratóriumi vizsgálatok 9,09 százaléka bizonyult pozitívnak - ez a korábbi napoknál magasabb kisebb érték. A pozitivitási arány így újra csaknem kétszerese a WHO ajánlásának, amely szerint a 5 százalék feletti mutató elégtelen mértékű tesztelést jelez, illetve az alatt tartható ellenőrzés alatt a járvány. (Ez az arány viszont még kisebb a WHO által maximális határként megszabott 12 százalékos értéknél.)

Ma kezdődik védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása. Vasárnapi határidővel minden háziorvosi praxisból 6 idős embert kórházi oltóponton oltanak be, ezen felül 1080 háziorvos maga is beolthat 10-10 regisztrált idős embert. A terv szerint több mint 30 ezer idős embert oltanak be a következő napokban kórházi oltópontokon és tízezret maguk a háziorvosok.

Csütörtök és vasárnap között több mint 5 ezer háziorvosi praxisból 6-6 főt kórházi oltóponton oltanak be Pfizer-vakcinával, ezen felül 1080 háziorvos maga is beolthat 10-10 fő embert Moderna-vakcinával.