Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lengyelországi kórházak járványügyi osztályain jelenleg 18 ezer szabad férőhely áll rendelkezésre - mondta Morawiecki. Hozzátette, hogy az intézkedések révén 10-14 napon belül lassítani akarják a járványt, egyébként további szigorításokra lesz szükség, amelyek között a kormányfő a mélyreható gazdasági zárlatot, valamint a határzárt említette.

Szombattól az egész országot a legveszélyeztetettebb kategóriát jelentő, piros besorolású járványövezetnek nyilvánítják. A piros zónákban eddig is korlátozták a többi között a vásárlók számát a boltokban, felfüggesztették az edzőtermek és az uszodák működését. Október elején országszerte kötelező lett a szájmaszk köztéri viselése.

Ezen felül az általános iskolák 4.-8. osztályai távoktatásra térnek át. A középiskolákban a távoktatást hétfőn vezették be. Emellett betiltják az öt személynél nagyobb gyülekezéseket, ez alól kivételt jelentenek egy háztartásban élők és egy munkahelyen dolgozók. Egyelőre két hétre bezárnak az éttermek, amelyek kizárólag elvitelre készíthetnek ételeket. A kormányfő közlése szerint rövidesen bemutatják a többek között a vendéglátóipar támogatását célzó programot. Bezárnak a szanatóriumok is. A kiskorúak 8 és 16 óra között nem csoportosulhatnak, csak felnőttek kíséretében hagyhatják el otthonaikat.
Morawiecki otthonmaradásra kérte a 70 év feletti, nem munkába járó embereket, közölve egyúttal: elindítják az idősek támogatását - a bevásárlást, a gyógyszerbeszerzést - biztosító programot.egeztetőgépen.a