Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A legutóbb a kilencvenes évek végén felújított 33-as főút útpályája egyre kritikusabb állapotban van, számos gödör nehezíti a haladást mindkét sávban, sokszor pedig esélye sincs kikerülni azokat az autósoknak. A főút korszerűsítését és uniós normákhoz igazítását már régóta tervezi a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A társaság tájékoztatása szerint két részletben valósul majd meg az összesen nettó 8,25 milliárd forintra becsült beruházás.

A munkálatok várhatóan 2012 májusában indulnak el a Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszon, és előreláthatólag egy év alatt be is fejeződnek. Itt már a kiviteli tervek is rendelkezésre állnak, jelenleg a megvalósíthatósági tanulmányt készítik és a korszerűségi felülvizsgálatot végzik a szakemberek. A Szolnok megyei szakaszon az út korszerűsítése és a 11,5 tonnás, uniós előírásnak megfelelővé tétele, valamint a tervezett kerékpárút kiépítése, illetve a szükséges műtárgyak kivitelezési költsége eléri a nettó 1,25 milliárd forintot. A kerékpárút ezen a szakaszon a közúttal párhuzamosan haladna majd, és a Holt-Tisza felett épülne egy önálló kerékpáros híd is. Várhatóan még az ősszel megszületik a kiviteli támogatási szerződés, és a NIF számításai szerint még 2011 utolsó negyedévében kiírhatják a közbeszerzési pályázatot erre a szakaszra.

A heves megyei szakasz felújítása várhatóan csak 2012 harmadik negyedévében kezdődhet meg, mivel ott még a megvalósíthatósági tanulmányon dolgoznak a szakértők. Ennek eredményeitől függ többek között az, hogy épülhet-e a Poroszló és Tiszafüred közötti 10 kilométeres szakaszon kerékpárút - a NIF terveiben ez egyelőre még nem szerepel -, illetve az is, hogy épülhet-e úgy kerékpárút a két település között, hogy a 33-as korábbi nyomvonalát használják hozzá.

Az út Heves megyei szakaszának felújítására, korszerűsítésére, illetve a Füzesabony-Poroszló közötti kerékpárút kiépítésére összesen nettó 7 milliárd forintot szán a NIF. A kivitelezéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárás várhatóan 2012 harmadik negyedévében indulhat.