Kósa-ügy: luxus BMW-ket lízingel édesanyja sertéstelepe

Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselő, volt debreceni polgármester és miniszter 82 éves anyjának sertéstenyésztő cége luxus BMW-ket lízingel.
Komócsin Sándor, 2018. november 6. kedd, 08:53
Fotó: Shutterstock

Egyre furcsábbak a pénzügyei annak a sertéstenyésztéssel foglalkozó társaságnak, amelynek felét Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselőjének 82 éves édesanyja vásárolta meg néhány éve - írja a 24.hu. A Méker Kft. törzstőkéje a nyár végén egyszer csak 3 millióról 93 millió forintra nőtt.

A nyilvános cégadatbázisban fellelhető dokumentumok szerint ez úgy történt, hogy a tulajdonosok elengedték a korábbi befizetéseik visszafizetését, ezek mértékével nőtt az üzletrészük értéke. A nyugdíjazása előtt védőnőként, majd bölcsődei vezetőként dolgozó Kósa Lajosné a dokumentumok alapján a 2015. augusztus 13-án befizetett 45 millió forintja visszafizetéséről mondott le.

Dögös motorok

A sertéstenyésztéssel foglalkozó társaság három nagy értékű járművet is lízingel az MKB-Euroleasing Autólízing Zrt.-től. Ezek közül a legérdekesebb egy K1600-as típusú BMW motorkerékpár, amit a Magyar Országos Közjegyzői Kamara nyilvántartása szerint az idén április óta lízingel a Méker Kft.

A motor ára újonnan körülbelül 7 millió forint, de extrákkal együtt a 9 milliót is meghaladhatja. Köztudott, hogy Kósa Lajos a motorozás szerelmese, és egy ugyanilyen típusú motorral jelent meg a Fidesz 2017. szeptemberi kihelyezett frakcióülésén Velencén. Akkor a politikus vagyonnyilatkozatában két BMW motor szerepelt.

A Fidesz sajtóosztálya akkor arról tájékoztatta a médiát, hogy ez a használt jármű nem Kósa tulajdona, de esetleg megvásárolhatja. Idei vagyonnyilatkozata alapján a képviselő nem vette meg a motort. Viszont egy éppen ugyanolyan kétkerekű került az édesanyja cégének birtokába.

Dögös verdák

A BMW motor mellett a Méker Kft. két BMW 530e iPerformance típusú, hibrid meghajtású felső-középkategóriás autót is lízingel. Ennek a járműnek az alapára nagyjából 17 millió forint, ám különböző extrákkal akár 25 millió forintba is kerülhet.

A hírportál megkeresésére a Méker ügyvezetője, Szilágyi Gábor azt válaszolta, hogy a társaság gépjárműveit Kósa Lajos nem használta, nem használja és nem is használhatja, mivel nem áll semmilyen kapcsolatban a Méker kft.-vel.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zana, 2018.11.06 17:26

Jól megy a sertéstenyésztő parasztnak. Kósa mama most nem gyereket nevel, hanem malacokat, szabad idejében, bőrgúnyát ölt és felkap a chopperre. A 80-on fölüli nagyik így szokták!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kanri, 2018.11.06 14:27

Nem értem mi a probléma? Erre szavazott ez a tetves ország....vagy nem?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Borisz1106, 2018.11.06 13:36

@europeer: Rosszak a kérdéseid. Kósa anyja tulajdonos. A cégben 6 fő dolgozott 2017-ben, 307 millió Ft volt a nettó árbevétele (meg nyilván nyert egy valag pénzt pályázatokon). Lízingelni lehet autót, motort stb. amennyiben a vállalkozási tevékenységhez szükséges. Kamat nélküli a lízing ahogyan azt alább már kifejtettem.
Itt inkább az a kérdés, hogy honnan volt 45 millió Ft-ja 2015-ben a muternak. Azt kell/lehet vizsgálni. A többi ügylet már törvényes (mellesleg mindenki ezt csinálja).
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2018.11.06 13:36

@europeer: Érdekes, a Kósa Lajosné Bacskó Katalin névre a cégadatbázis nem hoz elő semmit. Pedig ha más nevet írok be, előhozza a cégtulajokat. Érdekes.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2018.11.06 13:31

Azt nem vizsgálja a NAV, hogy mennyien dolgoznak a nagyinak, és a nagyi dolgozik-e?
Mert valaki megtermeli a BMW árát, és ha a nagyi nem tud dolgozni annyit, akkor mennyien vannak bejelentve?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html