Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró felett rendelkezhetett Kósa Lajos, akkori megyei jogú városokért felelős miniszter, legalábbis ez derült ki még márciusban egy a Magyar Nemzet által közzétett hiteles közjegyzői okiratból, melynek valódiságát az egykori debreceni polgármester sem tagadta. Igaz Kósa azt állította, átverték, és a szerződésben vállalt állampapírvásárlást nem tette meg, így édesanyja sem kapta meg a dokumentumban rögzített 800 millió forintos ajándék díjat.

Nem sokkal később az állítólag édesapja után 1300 milliárd forintot öröklő csengeri Szabóné Marika ellen csalás miatt nyomozni kezdett a rendőrség. A nő, aki megbízta volna a minisztert befektetései kezelésével, Svájcba ment, ahonnan a napokban hozták haza. Most pedig a FüHü.hu arról számol be, hogy a nő vallomást tett a rendőrségen: általánosságban tagadta a bűncselekmény elkövetését, közölte, hogy nem akart senkit becsapni.

A portálnak Helmeczy László, az állítólagos örökösnő ügyvédje nyilatkozott, aki jogi képviselőként hivatalosan kérte Kósa Lajos és Orendi Mihály kihallgatását, miután Szabóné közölte, ők is igazolni tudják, hogy az öröksége valóban létezik. Állítja, erről hiteles dokumentumokat mutatott be.

Az örökösnő állítólag kérte a hatóságokat, hogy segítsenek hozzájutni az örökségéhez.

Pénteken Mátészalkán lesz az előzetes tárgyalás, ahol eldől, hogy elrendelik-e a harminc napos letartóztatását. Részletes vallomást ezután tesz majd részletes vallomást Szabóné.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.