Kötélpálya csak ötmilliós biztosítással üzemeltethető

A kötélpályákat a közlekedési hatóság felügyeli a jövőben, az ilyen pályák csak 5 millió forintos felelősségbiztosítás megkötésével működtethetők - egyebek mellett ez is a szerepel a nemzeti fejlesztési miniszter rendelettervezetében, amely a kormány honlapján jelent meg.
Németh Géza, 2016. július 1. péntek, 14:26

A miniszter a vasúti közlekedéssel kapcsolatos tíz rendeletet módosít, illetve egészít ki. Így például a súlyos vasúti baleseteket csak arra jogosított személyek vizsgálhatják ki, de eddig a képzésükre nem volt szabály. Most meghatározza a miniszter, hogy ki és milyen program alapján végezheti ezt a képzést.

A vasúti pályahálózathoz történő nyílt hozzáférés részletes szabályairól szóló tavalyi rendelet kimondta, hogy egy vasúti pályaszakasz elméleti kapacitásának legfeljebb 5 százalékáig köthető keretmegállapodás. A tervezet ezt a korlátot eltörli.

Jelenleg azoknak a mozdonyvezetőknek, akiknek fontos biztonsági kérdésekről kell a pályahálózat-működtetővel kommunikálniuk, nyelvismerettel kell rendelkezniük, az adott pályahálózat-működtető által megjelölt nyelven. A módosítás szerint a pályahálózat működtetőnek több nyelvet kell megjelölnie, és ezek egyikén kell tudnia kommunikálnia a mozdonyvezetőnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK