Kovácsék mindent elhittek - mehet a 2016-os költségvetés

A Költségvetési Tanács (KT) megadja az előzetes hozzájárulását a jövő évi költségvetési törvényjavaslat zárószavazásához, annak ellenére, hogy a kérésük ellenére csak 70 milliárd forint marad a tartalékba és tovább növelték a - nem létező - privatizációs bevételeket a vita során.
Napi.hu, 2015. június 19. péntek, 14:18
Fotó: Napi.hu

A KT (Kovács Árpád, Matolcsy György és Domokos László számvevőszéki elnök)  a határozatában rögzíti: A 2015-re várható GDP és államadósság, valamint a 2016. év végére tervezett GDP reális prognózison alapul. Az ezen adatok alapján a 2016. év végére számított államadósság-mutató értéke 73,3 százalék lesz, alacsonyabb a 2015. év végére várható államadósság-mutató 74,3 százalékos szintjénél, így teljesül az alaptörvénybe foglalt, az államadósság alakulására vonatkozó követelmény - áll a KT határozatában.

A tanács határozatának indokolásában kitér arra, hogy az eredeti törvényjavaslathoz képest az Országgyűlés által elfogadott előirányzat-változtatások azonos összegben érintették a bevételi és a kiadási főösszeget, így a módosítások által a központi alrendszer pénzforgalmi hiánya nem változott. Nem módosult az államháztartás uniós módszertan szerint számított hiánya sem. Mindazonáltal a módosítások kis mértékben növelték a költségvetést övező kockázatokat - olvasható a KT véleményében.

Kérték a kormánytól, de nem teljesíttette- most rábólint a KT

A KT véleménye szerint az elfogadott módosítások a kiadások emelését a hiány változatlansága mellett részben úgy valósították meg, hogy az Országvédelmi Alap előirányzatát 30 milliárd forinttal csökkentették (70 milliárd forintra). A rendkívüli kiadásokra szolgáló és a fejezeti stabilitási tartalék előirányzata nem változott. Figyelembe véve, hogy az adósságmutató várható csökkenése számottevően meghaladja az előírt mértéket, összességében a tanács megítélése szerint a kockázatok ellensúlyozására megfelelő tartalékok állnak rendelkezésre.A tanács ugyanakkor fenntartja azt a véleményét, hogy a jövőben célszerű lenne meghatározni, hogy az egyes tartalékok milyen kockázatok kezelését szolgálják. A KT maga kérte, hogy a kormány emelje meg 70 milliárdról száz milliárdra a tartalékot - ezt a vita elején meg is tette, majd a vita során 30 visszavette - most a KT rábólintott erre.

Még nagyobb a bevételi kockázat - sebaj

Rögzítik azt is, hogy a pótlólagos beruházási kiadások fedezetére döntően az egyéb értékesítési és hasznosítási bevételek előirányzatának 115 milliárd forintról 133 milliárd forintra történő emelésével biztosítottak fedezetet. Viszont ennek a privatizációs bevételnek nincs vagy legalább is nem ismert a forrása - vagyis nő a kockázat. A KT viszont hisz abban, hogy a kormány addig nem fizet ki pénzt a presztízsberuházásokra - amíg eme titokzatos privatizációs bevétel elő be nem folyika  költségvetésbe.

A tanács az adósságráta várható csökkenését reálisnak és megalapozottnak, a várható makrogazdasági és költségvetési folyamatokkal összhangban lévőnek tartja. Kifejtik: az adósságmutató 1 százalékpontos javulása azt jelenti, hogy az államadósság-szabály teljesülhet egyes negatív kockázatok érvényesülésekor is. Ezek veszélye a kedvező makrogazdasági és államháztartási folyamatok mellett is fennáll, mert a várakozásokat gyengítheti az ismert geopolitikai feszültségek erősödése, az Európai Unió tagállamai gazdasági teljesítményének egyenetlensége, valamint az euró-zóna válsága kiújulásának a veszélye. A tanács az adósságráta csökkenését a hiánycélt övező kockázatok ellenére is elérhetőnek tartja, így az alaptörvény vonatkozó bekezdésében foglalt államadósság-szabály 2016-ban várhatóan teljesül.

Jaj de jó, átírták a szabályokat - így már minden rendben

A KT szükségesnek tartja azonban a kormány figyelmét ráirányítani arra, hogy - a költségvetés biztonságos teljesítése érdekében - következetesen támogassa és erősítse az adó- és járulékbeszedési munka hatékonyságát javító és az adóhátralékok felhalmozódását akadályozó intézkedések végrehajtását, továbbá folytassa a tervezéskor tapasztalt óvatos gazdálkodást a kiadási, valamint a tartalék-előirányzatokkal. A tanács üdvözli, hogy az Országgyűlés a kormány javaslatára a módosította a stabilitási törvényt, megváltoztatva az úgynevezett adósságképlet érvényességét. Az új szabálynak a 2016. évi egységes költségvetési törvényjavaslat megfelel - olvasható a tanács véleményében. (A módosítás nélkül mintegy 800 milliárd forintos kiigazításra lett volna szükség - mert túl szigorú szabály fogadott el 2010-ben a fideszes parlament, amit 2016-ban kellett volna először teljesíteni.)

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hunorti, 2015.06.19 18:02

@rigolya: Egyeseknek nem tetszik, hogy a közalkalmazottak, szociális dolgozók, egészségügyisek átlagbére még csökkkent is az utóbbi időkben?!



.miért nem szrtájkolnak ???...Nyugaton a70-es -80 -as évekbne minden héten sztrájkoltak milliók ...kiharcolták a magasabb béreket !!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2015.06.19 16:49

Na mivan?!

Egyeseknek nem tetszik, hogy a közalkalmazottak, szociális dolgozók, egészségügyisek átlagbére még csökkkent is az utóbbi időkben?!

Tisztelt vérjobberek! Nem azt kell figyelni, amit mondanak, hanem amit tesznek!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hunorti, 2015.06.19 15:36

nem jó .....,az szja ,és bankadó csökkentés 180 mrd-ját oda kellene adni a 180 000 egészségügi-szociális dolgozóknak ...,40 000 nettóval emelkedne a havi bérük ...


MIÉRT NEM ?????????
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ezusthaju, 2015.06.19 15:12

Majd pont azt a kórmányt fogja bírálni, aki a pnzt adja a működéséhez.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html