Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az egyik oldalon állnak, akik azt gondolják, létezhet olyan demokrácia, amely a korlátlan szabadságra épül, a másik oldalon azok, akik szerint a demokrácia a rend és a szabadság egyensúlyára épülhet csak - mondta Kövér László.

A házelnök úgy véli, a demokrácia nem lehet ellentétes a többség akaratával, már pedig úgy látszik, Európában most ez lesz a trend.

A házelnök kérdésesnek nevezte az Európai Unió jövőjét. Szerinte ezek már a végnapok, nem merne nagy téteket feltenni arra, hogy 2030-ban még lesz Európai Unió.

A gyöngyöspatai szegregáció miatti kárpótlási ügyben szerinte egy szűk kisebbség az ügyvédek és a "Soros-féle háttérhatalom" hálózatának segítségével jelentős összegeket akar zsebre tenni. Az ügyben egyébként már nemzetközi bíróságon is kimondták, hogy a magyar gyakorlat jogsértő volt.

Jog és igazság nem kerülhet egymással szembe - mondta Kövér László.

A fiatal korosztályból olyan képviselők kerültek be a parlamentbe, akiknek a neveltetése erős hiányosságokat mutat. Súlyosabb probléma, hogy a kommunikáció is megváltozott, és a parlament mint a vita színpada elvesztette jelentőségét szinte teljes mértékben. A botrány az, amivel az internetes oldalakra fel tudnak kerülni - vélekedett Kövér László.

Az érvek, a másik véleménye nem számít - mondta Kövér László.