A szerkezetkész esztergomi Mária Valéria Hotel befejezésének a tervezésére és kivitelezésére keres vállalkozót a Solva Property Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Kft. A nyílt tenderfelhívás az uniós közbeszerzési közlönyben jelent meg - írta a meg a Napi.hu néhány nappal ezelőtt.

A félkész hotel sokáig Gimesi Sándor tulajdonában lévő Mária Valéria Business Hotel Kft.-hez tartozott, de a vállalkozó 9 évig nem tudta befejezni az építkezést, az új tulajdonos azonban a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által indított, összesen 300 milliárd forintos Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési program vissza nem térítendő forrásaiból befejezheti a szállodát.

"Tavaly év végén adtam el a hotelt. Nem örültem a vételárnak. Azért adtam el, hogy Esztergomnak végre legyen egy befejezett, négycsillagos szállodája, mert megérdemli a város" - mondta lapunknak Gimesi Sándor. Saját korábbi kalkulációi szerint a befejezéshez 4 milliárd forint hiányzik.

A szerződés feltételei szerint három éven belül kellene megnyitni a szállodát. "A felét én építettem, ezt befejezni már gyerekjáték. Bízom benne, hogy meghívnak a megnyitóra, mert ez a szálloda hozzám fog kötődni. Ha kaptam volna támogatást, akkor én is be tudtam volna fejezni az építkezést és nem kellett volna eladnom a hotelt" - magyarázta Gimesi Sándor.

Elmondása szerint a Mária Valéria Hotel eladásáról Komondi Zsolttal tárgyalt, aki a Gran Private Equity Zrt. igazgatósági tagja. A cég többségi tulajdonosa pedig Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója. Az uniós közbeszerzésben szereplő Solva Property pedig a Gran Private Equity Zrt.-hez tartozik.

"Folyamatosan hirdettem az ingatlant, most nagyon várom, hogy elkészüljön. Jogerős építési engedély és kész látványterv van, amin szerintem nem kell változtatni" - mondta Gimesi Sándor.

Zárt ülésen szavaztak

A fideszes Romanek Etelka polgármester által vezetett esztergomi önkormányzat is támogatja, hogy az új tulajdonos befejezze a hotelt. "Kérelmet nyújtott be a Mária Valéria Hotel új tulajdonosa az önkormányzathoz, a Solva Property Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Kft. ugyanis a Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció - szálláshelyek létesítése - Dunakanyar kiemelt turisztikai fejlesztési térségben című pályázaton indul. A kiíráshoz szükséges pályázat benyújtásához azonban a társaság kérte az önkormányzat támogató kérését, melyet január 14-i rendkívüli ülésen meg is szavaztak a képviselők" - olvasható az Esztergom című önkormányzati lap februári számában. Az önkormányzati jegyzőkönyvek szerint zárt ülésen tárgyalták ezt a napirendi pontot.

A helyi lap szerint pályázati sikert követően 2020 végére elkészülhet a félbehagyott építkezés. A 154 szobás, négycsillagos hotelben a modern, tágas szobák mellett lakosztályok, három vendéglátóhely és az üzleti- és konferenciaturistáknak konferenciaterem és különböző rendezvénytermek is helyet kapnak. Természetesen várja majd a leendő vendégeket wellness-részleg és fitneszterem. Előbbi egyebek közt jakuzzival, szaunákkal, sókabinnal, gőzkabinnal, masszázs és relax szobákkal. Az önkormányzati újság információi szerint az új esztergomi szálloda 6 és 8 milliárd forint közötti összegből fejeződhet be, és 70-80 új munkahelyet teremtene majd az esztergomiaknak.

Vizuális környezetszennyezés

A Népszabadság már 2012-ben arról írt, hogy a vizuális környezetszennyezés 2010-ben kezdődött, amikor nagyjából egy időben futott zátonyra a Mária Valéria Hotel, valamint az Aqua Palace Hotel projektje. Mindkettő az egykori Meggyes Tamás-féle városfejlesztési koncepcióhoz kapcsolódott: az esztergomi Prímás-szigetre még a korábbi fideszes városvezető álmodott meg egy turisztikai központot. A kudarc legfőbb okát a beruházók a hitelválságban jelölték meg.

Még nem biztos, hogy nyert

Az MTÜ által indított összesen 300 milliárd forintos Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési program keretében január közepétől február végéig lehetett új szállodák építésére pályázni. A nyertes pályázókat még nem hozta nyilvánosságra az MTÜ, így egyelőre nem tudni, hogy kik és hol építhetnek 1-3 milliárd forint közötti, vissza nem térítendő állami támogatásból új luxus hotelt a Dunakanyarban.

"A Kisfaludy Program keretében a Dunakanyar szálláshelyfejlesztését célzó, az első ütemben új szállodák létesítését támogató felhívásra 2019. január közepétől február végéig lehetett pályázatot benyújtani. A beérkezett pályázati anyagok értékelése folyamatban van" - válaszolta az MTÜ arra a kérdésünkre, hogy a Mária Valéria hotel új tulajdonosa kapott-e vissza nem térítendő állami támogatást.

Az ügynökség szerint a szálláshelyfejlesztési program célja, hogy Magyarország valamennyi kereskedelmi szálláshelye a következő években megújuljon, a kiemelt turisztikai desztinációkban a XXI. századi vendégigényeket kielégítő szálláshelykínálat jöjjön létre, ezáltal a magyar turizmus versenyképessége tovább emelkedjen. Az állam átlagosan 50 százalék vissza nem térítendő támogatással járul hozzá a pályázatokhoz, ezen túl 30 százalék kedvezményes hitel (500 millió és 3 milliárd forint között új szálláshely létesítésére) is igényelhető a Magyar Fejlesztési Banktól, a vállalkozásoknak így legfeljebb mindössze 10-20 százalék önrészt kell csak biztosítaniuk. A fejlesztések régiónként ütemezettek, elsőként a Balaton és Tokaj térségében hirdették meg a lehetőséget: a program eddigi két legnagyobb milliárdos nyertese ugyanahhoz a kormányközeli tulajdonosi körhöz köthető.

Túl kevés a külföldi

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója más szállodaépítésben is érdekelt. A Tihanyi Kastélyszálló és Tréningközpont Hotel megépítése ígérkezik a leglátványosabbnak: a beruházásra 2,9 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott az MTÜ-től a CDHT Hotel Projekt Kft., amely az A8 Palace Hotel Zrt.-n keresztül Garancsi István (a Mol Vidi FC tulajdonosa), Hernádi Zsolt és Csányi Sándor (az OTP Bank elnök-vezérigazgatója) közös érdekeltsége. Hármójuk összes becsült vagyona csaknem 400 milliárd forint. A Szállodaszövetség projektlistájának adatai szerint a tihanyi kastélyszálló felújítása, bővítése összesen 4,2 milliárd forintot emészthet fel.

A turizmus.com cikke szerint tavalyi KSH-adatok alapján Esztergomban csupán 144 ezer vendégéjszakát regisztráltak, az átlagos tartózkodási idő az elmúlt 10 évben is mindössze tized százalékokkal növekedett: átlagban két éjszakát töltenek a városban a vendégek. A külföldi vendégéjszakák száma 20 ezer körül stagnál, évek óta nem növekszik. Nagyon kevés a szálláshely a városban, így nehezen lehet üres szobát találni.