Közel 180 ezer magyar volt munka nélkül áprilisban

A nyilvántartott álláskeresők száma 15,4 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az áprilisi zárónapon 257,9 ezer álláskereső szerepelt, közel 50 ezerrel kevesebb, mint egy éve.
Szepesi Anita, 2018. május 28. hétfő, 14:09

Áprilisban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,6 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,8 százalék. A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye rendelkezett - írta az MTI az NFSZ a honlapjára hivatkozva.

Áprilisban 39,7 ezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 8,9 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 5,6 százalékkal kevesebb volt. Az álláskeresők 9,6 százaléka, 24,7 ezer volt pályakezdő. A legtöbb pályakezdő fiatalt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar és Baranya megyében is jelentős a regisztrált pályakezdő álláskeresők száma.

Az év negyedik hónapjában 38,8 ezer volt a 25 év alatti és 62,3 ezer az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 15, illetve 24,1 százalékot tett ki.

Az álláskeresők 27,9 százaléka - 73,9 ezer ember - tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 10,2 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál.

Áprilisban 140,1 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 45,5 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 45,7 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

A foglalkoztatók 39,5 ezer új betölthető álláshelyet jelentettek be áprilisban, ezek 52,6 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 20,8 ezer volt, amelynek 59,6 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.

Áprilisban 142,2 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 78,6 ezer betöltetlen maradt.

Az év negyedik hónapjában 261 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a haszonállat-eledel gyártását, a szakmai középfokú oktatást, a vegyes termékkörű nagykereskedelmet, a televízió műsor összeállítását, szolgáltatását, valamint a közúti szállítást, területileg pedig Hajdú-Bihar megyét, Budapestet, valamint Csongrád és Baranya megyét érintették.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,9 százalékos volt a 2018. január - márciusi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 177,9 ezren voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,6 százalékponttal csökkent.

Fotó: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Luftschutzbunker_Zwei, 2018.05.28 21:57

Gyertek haza rabszolgák, könyörgünk!

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Borisz1106, 2018.05.28 17:21

@a nagy hohoohooo: 2016-os táblák/adatok vannak a cikkben. Nem tudom feltűnt-e, hogy 2018-at írunk. 2016 végén döntött a kormány a közmunka folyamatos leépítéséről. Akkor volt 210 ezer közmunkás, de ha még ezeket is "munkanélkülinek" számítjuk akkor sem igaz, hogy mi lettünk volna a legrosszabbul teljesítők a régióban. Csehek és németek után 2016. októberben 3. legalacsonyabb volt nálunk a munkanélküliségi ráta.
Most meg mennyi a közmunkások száma? 2018. januárban volt 161.000 fő szerintem nem igazán nőtt azóta.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

a nagy hohoohooo, 2018.05.28 16:19

Csaxólok hehee...egy nagy FideSS kamu az egész hehee....akár Varga féle száguldó gdp....

2018. február 12. 17:04? Állam
Lövésünk sincs, mekkora a munkanélküliség Magyarországon
Elképesztő különbségek vannak a munkanélküliségben az országon belül, ám ez a megosztottság nem csak Magyarországra, hanem a kelet-közép-európai régió több más országára is igaz a helyi munkanélküliségi ráták alapján. Itthon a közmunka torzító hatása miatt egy ideje nem létezik megfelelő mérőszám a munkanélküliség mérésére, így csak korlátozottan tudjuk összehasonlítani magunkat más országokkal. A fő számok azt mondják, hogy nem lógunk ki a régióból, de ha a közmunkásokat is munkanélkülinek számítjuk, akkor bőven Magyarország a leginkább szétszakadt ország a V4-ek, Bulgária és Románia közül.
https://g7.24.hu/allam/20180212/lovesunk-sincs-mekkora-a-munkanelkuliseg-magyarorszagon/
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Borisz1106, 2018.05.28 15:13

@csaba1002: Hogyan jön ki? Hát úgy, hogy már csak az nem dolgozik aki nem akar, vagy éppen két munka között van, azaz éppen álláskereső. Hol van már a közel félmillió munkanélküli, mint 2009. végén.

De egyszerű megnézni a foglalkoztatottak számát:
2009 vége-2010. eleje: 3 millió 726 ezer

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ettol_feltunk_11_szazalek_felett_a_munkanelkuliseg.440391.html

2017. október: 4 millió 447 ezer

https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/a_fiatalok_kozott_van_a_legtobb_munkanelkuli.655800.html
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csaba1002, 2018.05.28 14:17

A fentiekből hogy jön ki a többször hangoztatott kormány szlogen, hogy "aki akar az dolgozik", "magyarországon nincs munkanéküliség"...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html