Közelít az időjárási fordulat: jön az eső és a szél

Hamarosan megérkezik egy hidegfront Magyarország felé. Pénteken több helyen lehet eső, zápor, zivatar. A frontérzékenyekre nehéz napok várnak.
Szabó Dániel, 2018. április 12. csütörtök, 16:14
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Eleinte a Dunántúlon, éjszaka már másutt is átmenetileg szinte mindenütt megnövekszik a felhőzet, több helyen várható zápor, zivatar. Csütörtökön a délkeleti, pénteken a délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek - írja a Met.hu.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 18 és 24 fok között valószínű.

Pénteken a nyugati területeken kevés felhőre, napos időre számíthatunk, a középső országrészben délelőtt, keleten délután szakadozik fel jelentősebben a felhőzet, főként keleten valószínű zápor, zivatar. A délnyugati szél megélénkül, főként az Észak-Dunántúlon megerősödik, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között valószínű.

Viszont a szombaton a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütésre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. A keleti, északkeleti szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható.

Hidegfront vonul át a Kárpát-medencén. Nőhet a szervezet görcskészsége, epilepsziás rohamok léphetnek fel, szívkoszorúér fájdalmak jelentkezhetnek. Az allergiás betegségek, illetve tünetek halmozottabban észlelhetők. Asztmatikus rohamok léphetnek fel. Erősödhetnek a reumatikus, valamint az ízületi fájdalmak.

Ez lesz Európában

Délnyugat-, Nyugat-Európa fölött többközéppontú ciklon örvénylik, amelynek hatására ott és a frontjai mentén gyakran erősen felhős az ég, és több helyen esik az eső, záporeső, helyenként zivatar is kialakul. Ugyanakkor kontinensünk északkeleti felén anticiklon alakítja az időjárást, területén általában kevés a felhő, sokat süt a nap, csapadékról nem érkezik jelentés.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szárazföldünk északi területén általában 2 és 10, a nyugati tájakon 11 és 18 fok között alakul. A legmelegebb délkeleten van, ahol a délutáni órákra többnyire 17 és 25 fok közé melegszik fel a levegő, sőt Romániában és Bulgáriában több helyen 26, 27 fokot mérnek. Péntek estig a Kárpát-medence fölé eleinte meleg, majd egyre hűvösebb, átmenetileg nedves, labilis légrétegződésű léghullámok érkeznek.

HOZZÁSZÓLÁSOK