Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közigazgatási intézmények vezetőinek, valamint a minisztereknek kézbesített, augusztus 14-én hozott, azonnal érvénybe lépő kormányhatározat értelmében augusztus 14-től, a határozat visszavonásáig nem lehet felvenni embereket - írja az Index.

Az ügy előzménye, hogy a kormány tavaly nyáron létszámstopot hirdetett a közigazgatásban, az idén márciustól életbe lépő Kormányzati Igazgatásról szóló törvény (KIT) értelmében azonban ismét fel lehetett venni embereket.

A jogszabály kitétele szerint, ha március 1-től hat hónapig nem töltik be az álláshelyet, akkor az elvész. Ennek megfelelően a minisztériumok és közigazgatási szervek úgy tervezték, hogy szeptember 2-ig vehetnek fel új munkaerőt.

Ennek jegyében kiválasztották az embereket, és sokan úgy tervezték, hogy szeptember elejétől munkába állnak, addig például felmondási idejüket töltik. Az augusztusi titkos határozat mellé az intézményvezetőknek belengették az esélyt, amely szerint kivételes esetben mentesítési kérelmet adhatnak be. Ennek elbírálásáról a kormány dönt.