Karácsony Gergely szerint ugyanis a felújított M0-as (Hárosi) Duna-híd ismételt lezárásával mostanra majdnem a háromszorosára nőtt az Erzsébet-híd forgalma (napi 10 ezer autóról 30 ezer autóra) és félő, hogy az iskolakezdéssel megbénulhat a főváros közlekedése.

Hiába költöttek az elmúlt években több mint 20 milliárd forintot az M0-ás déli szakaszának felújítására, a hidat két héttel a májusi átadása után újra le kellett zárni. Gulyás Gergely korábban szintén fenntarthatatlannak nevezte az újbóli lezárást.

Az RTL Klub hiába kereste a kormányt, ahogy a megrendelő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő sem árulja el továbbra sem, hogy pontosan mi a híd baja.

A NIF Zrt. augusztusban elején azt közölte, hogy "a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszéke által elvégzett vizsgálatok befejezése és az eredmények teljes körű értékelése augusztus közepére várható, ezt követően határozható meg a további intézkedések indokoltsága és tartalma, dolgozható ki a részletes ütemezés. A NIF Zrt. minden szükséges intézkedést megtesz a térség közlekedési helyzetének megnyugtató rendezése érdekében, arra törekszik, hogy az autósok lehetőség szerint mielőbb újból használhassák a hidat. A beruházó a várható forgalmi helyzetről a vizsgálati eredmények ismeretében augusztus közepén ad tájékoztatást."