Legyőzheti a havazás a Magyar Közutat - itt a bejelentés

Magyar Közút Nonprofit Zrt. minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében, hogy a kedden érkező havazás mellett járhatóak legyenek az utak, ennek ellenére a cég téliesebb útviszonyokra és lassabb haladásra figyelmeztet.
Szász Péter, 2019. január 7. hétfő, 13:36
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A meteorológiai előrejelzések alapján kedden újabb jelentős havazás várható, az ország déli felén akár 5, az északi felén 5 centiméter fölötti friss hó hullhat.

Az Észak-Alföldön, az Északi-középhegység előterében és a Dunántúl északkeleti felén körülbelül 5-10 centiméterre lehet számítani. Míg Komárom-Esztergom, Pest megye északi részén és Nógrád megyében 10-15 centiméter fölötti friss hóréteg valószínű kedd éjfélig, a Dunazug-hegységben és a Börzsönyben pedig akár 15 centiméter fölötti is várható.

Tapadó hóra elsősorban Komárom-Esztergom megyében lehet számítani. A megerősödő déli, délnyugati szél az Alföldön, azon belül is legfőképpen a Tiszántúlon okozhat hófúvást kedd délutántól. Szerdán még folytatódhat a havazás, elsősorban a Dunántúlon. Csütörtökön és pénteken pedig már csak helyenként várható kisebb hószállingózás, de többfelé megerősödhet a szél, így hófúvásos szakaszokra is lehet majd számítani.

A Magyar Közút a következő napokban is 0-24 órás szolgálatot biztosítva végzik a szükséges téli útüzemeltetési feladatokat. A hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat ütemezetten végzik, először az autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a településeket összekötő mellékutakon, végül az alacsony forgalmú bekötőutakon.

A társaság a 32 ezer kilométeres országos közúthálózatra mintegy 800 munkagéppel rendelkezik a téli időszakban. Egy-egy munkagépre körülbelül 40-50 kilométernyi jut, ekkora útszakaszon a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkák a beavatkozástól és az időjárási helyzettől függően 2-5 órát vesznek igénybe. Ennyi idő alatt folyamatos havazás esetén újra téliesebb útviszonyok alakulhatnak ki, ami újabb és újabb beavatkozásokat igényel mindaddig, amíg a havazás nem áll el.

HOZZÁSZÓLÁSOK