Elbontják a Nyugati téri felüljárót

Hamarosan elbontják a Nyugati téri felüljárót, miután erről szóló döntés született a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának május 14-i ülésén - írta a pestbuda.hu cikkére hivatkozva az Index.
Domokos Erika, 2019. május 16. csütörtök, 23:21
Fotó: MTVA Fotó - Bizományosi: Róka László

A pestbuda.hu cikke szerint Tarlós István főpolgármester azt mondta, a felüljáró városképi szempontból rendkívül csúnya, ezért kell elbontani.

A döntést a fővárosnak és a kormánynak is jóvá kell hagynia, ám Tarlós azt mondta egy szerdai rádióinterjúban: a tanács minden eddigi döntését jóváhagyta mindkét testület, így most is erre számít - írta az Index.

A felüljáró elbontása az elmúlt években többször is felmerült, de korábban az volt a szakemberek álláspontja, hogy csak akkor lehet bontani, ha helyette közúti aluljáró épül. Mivel a nagykörút tele van nagy átmérőjű alapközművekkel, azok alá kellett volna vinni az alagutat, ami nagyon megdrágította volna a beruházást. Tarlós szerint viszont most olyan javaslat készült, amely szerint megoldható a szintbeli keresztezés a felüljáró nélkül. Utalt arra, hogy a megoldás nem lesz egyszerű, hiszen biztosítani kell, hogy a 4-es és 6-os villamosok a jelenlegi gyakorisággal közlekedjenek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2019.05.17 09:28

A bontási költségek rugalmasak, úgy nyújtják, ahogy a zsebeknek megfelel.
Az új építése megintcsak zsebről zsebre járhat.
-----------------------
"megoldható a szintbeli keresztezés a felüljáró nélkül"
Ez megint a legfontosabb problémája országunknak.
-------------------
Ha mégis aluljáró lesz, akkor a mostani út annak a felüljárója lesz, vagyis ebenguba.
A qrvaságnak sosem lesz vége.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Abbe, 2019.05.17 09:21

@na4: " Összességében tehát elég értelmetlen és költséges akció :-( "

Nem számít, fussa rá....Majd valamelyik csuti közeli cég jó pénzért lebontja, egy kevés meg visszacsorog a pártkasszába.

Érvnek legyen elég annyi, hogy a malájnak nem tetszik
Hogy a forgalom szervezéssel mi lesz az nem érdekes, a csuti vályogvető és köre kék villogós kocsival közlekednek..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2019.05.17 09:08

Nagyon sok pénzért felépítették, most nagyon sok pénzért elbontják. Na ezt nevezik pazarlásnak. Ha csak az optikával van baj, azt viszonylag olcsón orvosolni lehet, mint ahogyan ilyenre sok városban van példa. Közlekedési szempontból remek megoldás volt, nagyon megkönnyítette az átjutást a körúton, sokat jártam arra. Összességében tehát elég értelmetlen és költséges akció :-(
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2019.05.17 08:06

A törpék utálnak felnézni bárkire és bármire, ezért a felüljáróra fel kell nézni, le kell bontani, adófizető pénzt meg lenyuljuk. ha stadion többezres épülhet felcsutra, már minden őrültség előtt nyitva az út, paks2, kínai vasút, minden mehet, ezeknek a hülyéknek csak azt kell mondani, trianon , utána mindent szabad. rabolni is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.05.16 23:57

Mindent át kell variálni!! Döglenek a libáid, Grün? Holnaptól kukorica helyett kölessel etesd őket! Még mindig döglenek a libáid, Grün? Hát nem mondtam hogy ne az árokparton legeltesd őket, hanem holnaptól a kaszálón? Na mi van, még mindig döglenek a libáid? Hogyan, már mind megdöglöttek? Kár, pedig lett volna még pár ötletem...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html