A kormány több ponton módosította a beruházás ösztönzési célelőirányzat felhasználásáról szóló 2014-ben hozott rendeletét, a jogszabály a Magyar Közlönyben jelent meg.

A módosítás továbbra is tiltja azt, hogy a célelőirányzatból támogatáshoz jussanak az energiatermelést, energiaszolgáltatást, valamint az energetikai célú infrastruktúra létrehozását szolgáló beruházások. Itt az lenne az új elem, hogy figyelembe kellene venni e rendelet egy másik passzusát, a megjelölt paragrafusban azonban nincs ilyen bekezdés.

Szintén tiltott az alapkutatás támogatása, de ez alól kivételt tesz a jogszabály. A melléklet 6. pontja tartalmazná a 72. ágazat keretébe tartozó alapkutatásokat, amelyek támogathatók. Itt viszont az a probléma, hogy ezt az ágazatot a melléklet 7. pontja tartalmazza. Ez a biotechnológiai, az egyéb természettudományi és műszaki, valamint a társadalomtudományi kutatást-fejlesztést foglalja magába, tehát ezek támogathatók a célelőirányzatból.

Új előírás, hogy csak azok a vállalkozások juthatnak támogatáshoz, amelyek szerepelnek a köztartozásmentes adózói adatbázisban, legkésőbb a támogatási szerződés megkötésének napjáig. Változott a rendezett munkaügyi kapcsolatok meglétének az előírása. Eddig azok nem pályázhattak támogatásra, akiket az előző két évben munkavállalók bejelentés nélküli vagy munkavállalási engedély nélküli foglalkoztatásáért a bíróság elítélt, vagy az emiatti eljárás folyamatban van. Az új szabály ennél jóval egyszerűbb: nem jár támogatás azon vállalkozás részére, amely nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének, a támogatási kérelem benyújtását megelőző 2 naptári éven belül és a támogatási szerződés aláírásakor.

Az 5 millió eurós és legalább 50 új munkahelyet teremtő beruházások eddig Békés, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben kaphattak támogatást. A lista most kiegészült Borsod-Abaúj-Zemplén megyével.

Új előírás, hogy a támogató elállhat a támogatási szerződéstől, ha a beruházó a támogató írásbeli felszólítása ellenére sem nyújtja be a támogatási szerződés szerinti ütemezésnek megfelelő beszámolót.

Az új szabályok szerdától hatályosak.