Az ügyfelek 2017 óta az illetékes hatósághoz fordulhatnak abban az esetben, ha a szolgáltató megtagadja vagy indokolatlan műszaki feltételekhez köti a hálózatokra való csatlakozást. A szabályozás legfontosabb eleme, hogy ha a szolgáltató nem fogadja el a csatlakozási terveket, az ügyfél hatósággal mondathatja ki azok megfelelőségét. Akkor is hatósági beavatkozás kérhető, ha a szolgáltató megtagadja az elkészült csatlakozás üzembe helyezését. A mostani törvénymódosítási javaslat szerint ez a folyamat még könnyebb lehet.

A bürokráciacsökkentő intézkedés értelmében, ha a szolgáltató a csatlakozási terveket formálisan nem fogadja el, akkor azok hallgatással is elfogadottá válnak (vagyis nem a fogyasztónak, hanem a szolgáltatónak kell a tervek megfelelőségével kapcsolatos igényével a hatósághoz fordulnia). Ha pedig az ügyfél a csatlakozási tervek elfogadásától számított négy hónapon belül kivitelezi a csatlakozást és azt bejelenti, azonban a szolgáltató az üzembe helyezést visszautasítja, akkor az ezzel kapcsolatos kötelezésen felül a hatóságtól kérhető az is, hogy a szolgáltató térítse meg az ügyfél csatlakozással kapcsolatos, igazolt költségeit - közölte az ITM.