Digitális kultúra néven várhatóan új tantárgy is bekerül angolszász mintára a hazai köznevelésbe - tudta meg a lap a megújuló Nemzeti alaptanterv szakmai előkészítésében részt vevő Major Gábortól, az alkotópedagógiai tananyagok fejlesztésével foglalkozó Makerspace.hu ügyvezetőjétől.

Az ügyvezető szerint a szakképzésben is hangsúlyos szerephez fog jutni a digitális alkotás: uniós forrásból országszerte 60 alkotóműhelyben gyakorolhatják majd a diákok például a lézervágást, robotikát, 3D-s tervezést és nyomtatást, elektronikai programozást vagy éppen a digitális varrást. "Több centrum jelezte már, hogy kísérleti jelleggel várhatóan már az ősszel induló tanévben elkezdik használni a tananyag-csomagjainkat. Mindehhez elengedhetetlen a pedagógusok képzése is, hiszen az új eszközök használatát és az alkotó pedagógia alapjait egyaránt el kell sajátítani" - mondta Major Gábor.

A digitális közösségi alkotóműhelyeknek (nemzetközi elnevezéssel makerspace-eknek) a pályaorientációban is komoly szerepük lehet, hiszen a saját tervezésű alkotásoknak magas élvezeti értékük és motivációs erejük van, így olyan diákokat is meg tudnak szólítani, akiknél a hagyományos pedagógiai eszközök kudarcot vallanak - közölte a Magyar Nemzettel a szakember.

A Makerspace.hu tananyagait mérnökökkel együttműködve a pedagógusok fejlesztik, és a cég saját táboraiban, szakkörein tesztelik, finomítják őket. A tizenöt különböző tematikájú (például Jövő városa, Szuperhősök, Mesterséges intelligencia) pedagógiai csomagból három készült el angol és magyar nyelven, amelyek mindegyike tartalmazza a tanári kézikönyveket, munkafüzeteket, digitális segédanyagokat és az alkotómunkához szükséges alapanyagokat. "Az első megrendelőink magán- és egyházi fenntartású iskolákból érkeztek, de bízom benne, hogy rövidesen az állami köznevelési és szakképzési intézményekben is tudunk mintaprogramokat indítani, bár tény, hogy egyelőre inkább szakköröket, táborokat, tanórákon kívüli foglalkozásokat tudunk támogatni" - tette hozzá az ügyvezető.