KSH: enyhe drágulás volt az ipari termelésben

Májusban 1,7 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak - jelentette a KSH, mely szerint a forintgyengülés is kihatott erre.
Szabó Dániel, 2020. június 30. kedd, 09:07
Fotó: Getty Images

Idén májusban az ipari termelői árak összességében 1,7 százalékkal meghaladták az előző év azonos időszakit. Az árak alakulását befolyásolták a koronavírus-járvány következtében megváltozott gazdasági folyamatok, amelyek hatása a pénz- és árupiacokon (többek között a forint árfolyamváltozásában, illetve a nyers- és alapanyagok világpiaci árában) is érezhető volt.

A mostani érték enyhének mondható, mivel márciusban 4,3 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak.

2020. májusban a 2019. májusihoz képest:

  • A belföldi értékesítési árak átlagosan 2,6 százalékkal csökkentek, ezen belül a 63 százalékos súlyt képviselő feldolgozóipar árai 1,9 százalékkal, a 32 százalékos súlyú energiaipar árai (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 5,0 százalékkal alacsonyabbak voltak.
  • Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban 6,9 százalékkal csökkentek, a beruházási javakat gyártókban 6,9, a fogyasztási cikkeket gyártókban 5,5 százalékkal emelkedtek az árak.
  • Az ipari exportértékesítés árai 3,9 százalékkal magasabbak voltak, ezen belül a közel 95 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 5,4 százalékkal nőttek, a 4,9 százalékos súlyú energiaiparban 23 százalékkal visszaestek az árak.

2020. január-májusban a 2019. január-májusihoz képest:

  • A belföldi értékesítés árai 1,0, az exportértékesítéséi 4,8 százalékkal nőttek, így az ipari termelői árak összességében 3,5 százalékkal magasabbak voltak.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK