Kevés magyar makroadat érkezik a jövő héten. A KSH szerdán a legfrissebb, októberi munkaerőpiaci statisztikákat publikálja. Minden valószínűség szerint a számok továbbra is rendkívül feszes munkaerőpiacot mutatnak majd. A munkanélküliségi ráta hónapok óta stabilan a teljes foglalkoztatást jelző négy százalékos szint alatt jár, szeptemberben 3,8 százalék volt.

Az ÁKK a szokásos keddi háromhónapos dkj-aukció mellett csütörtökön éves papírokat kínál fel az elsődleges forgalmazóknak.

Szintén csütörtökön derül ki, hogyan alakult a beruházások értéke 2018. harmadik negyedévében.  Idén április-júniusban még tartott a dübörgés. A beruházások volumene ugyanis 15 százalékkal haladta meg az előző évi magas bázist. A beruházások növekedése szinte a teljes magyar gazdaságot jellemezte. Így 2018 első félévében a beruházások volumene 13 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Pénteken pedig az MNB publikálja a befektetési alapok mérlegének októberi alakulását.

A héten az euróövezetben főleg inflációs statisztikák és bizalmi indexek uralják majd a híreket - a politikai fejlemények (brexit és németek) mellett. Többek közt a novemberi előzetes inflációs adatok, a német Ifo-index és az euróövezet gazdasági hangulatindexe állhat a figyelem középpontjában. A piaci várakozások alapján a bizalmi indexek nyomán vélhetően mind bizonytalanabbá válnak a növekedési kilátások.

Az euró övezet fogyasztói árindexe az olajárak alakulásával párhuzamosan kissé csökkenhette novemberben, a maginfláció esetében azonban minimális emelkedést (de még mindig célérték alatt) prognosztizálnak az elemzők. A pénzromlás üteme az októberi 2,2 százalékról ugyanis 2,1 százalékra szelidülhetett.

Az USA-ban is fogyasztási és jövedelmi adatokat publikálnak, valamint szerdán kijön a harmadik negyedéves GDP-re vonatkozó második becslés - a piac szerint az első becslés 3,5 százaléka után 3,6 százalék lehet az új érték.

Így a Fed decemberre várt kamatemelésére vonatkozó várakozásokat valószínűleg nem, de a 2019-es kamatpályával kapcsolatos elképzeléseket árnyalhatják a jövő héten érkező amerikai adatok.