2020 májusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 20,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületeké 24,0, az egyéb építményeké 15,6 százalékkal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése az áprilisihoz mérten 20,3 százalékkal csökkent. A koronavírus okozta járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása májusban jelentős volt.

2020 májusában az előző év azonos hónapjához képest:

  • Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületeké 24,0, az egyéb építményeké 15,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi, magas bázistól.
  • Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 16,8, az egyéb építmények építésében 12,0, a speciális szaképítésben 27,8 százalékkal esett vissza a termelés.
  • A megkötött új szerződések volumene 7,4 százalékkal csökkent, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 47,6 százalékkal haladta meg az előző évi, alacsony bázist, míg az egyéb építmények építésére vonatkozóké 29,1 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.
  • Az építőipari vállalkozások május végi szerződésállományának volumene 14,5 százalékkal elmaradt a 2019. május végitől. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 14,1 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 25,6 százalékkal csökkent.

2020 első öt hónapjában az előző év azonos időszakához képest:

  • Az építőipari termelés 5,6 százalékkal mérséklődött.